Ukrajna miatt lemondhat az amerikai energetikai miniszter

Lemondásra készül Rick Perry amerikai energetikai miniszter – értesült a Politico című amerikai lap, amely péntekre virradóra az internetes oldalán közölte a hírt. A lap – meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozó – információi szerint a texasi politikus várhatóan novemberben jelenti be lemondását.

A 69 éves politikus, aki korábban texasi kormányzó volt, 2017 óta tagja a Trump-kormányzatnak. A Politico szerint jobbára elkerülte a vitás és ellentmondásos lépéseket, de mivel nemrégiben többször is járt Ukrajnában, ő és szűkebb körű munkatársai „belekeveredhetnek” a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) előtti vizsgálatokba.

Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter beszél a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 63. évi Általános Konferenciájának megnyitóján Bécsben 2019. szeptember 16-án.  MTI/EPA/Florian Wieser

Bob Menedez New Jersey-i demokrata párti politikus, a szenátus külügyi bizottságának tagja kedden levelet intézett Perryhez. Ebben Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetéséről faggatta őt, valamint részletes beszámolót és dokumentumokat kért tőle Zelenszkij beiktatási ünnepségeiről.

Az amerikai kormány nevében ugyanis Rick Perry vett részt a delegáció élén az új ukrán elnök beiktatásán. Eredetileg Mike Pence alelnök képviselte volna az Egyesült Államokat, de – Trump kifejezett kérésére – Perry utazott helyette Kijevbe. Az energetikai minisztert ugyanakkor – egyelőre – nem idézték be egyetlen képviselőházi meghallgatásra sem.

Perry lemondása esetén a második kormányzati szereplő lenne, aki az ukrajnai ügyek miatt kényszerülne távozásra, Kurt Volker , az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja múlt hét végén mondott le posztjáról.

Friss médiaértesülések szerint Volker – akit elemzők az impeachment-vizsgálatok egyik kulcsfontosságú szereplőjének tartanak – elmondta a törvényhozóknak, hogy miközben figyelmeztette az amerikai kormányzatot, elsősorban Rudy Giulianit, Donald Trump személyes ügyvédjét arra, hogy ne bízzon Jurij Lucenko volt ukrajnai főügyész Bidenre vonatkozó információiban, az ukrán vezetőket is óva intette attól, hogy belekeveredjenek az amerikai politikába. Volker volt az, aki összehozta Giulianit az ukrán elnök egyik bizalmas munkatársával. Ezt az amerikai külügyminisztérium is megerősítette.

A The Wall Street Journal pedig csütörtök este azt az értesülést közölte: Trump két ukrajnai különmegbízottja, Kurt Volker és Gordon Sondland fogalmazta meg – még augusztusban – azt a közleményt Volodimir Zelenszkiij számára, amelyben az új ukrán elnök elkötelezte volna magát Joe Biden és fia ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálása mellett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »