Negyedik hónapja tart a hongkongi tüntetéshullám

Ismét összecsaptak egymással a rendőrök és a tüntetők vasárnap Hongkongban, a biztonságiak könnygázt és vízágyút is bevetettek a tömeg feloszlatására – írta a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán. Hírügynökségek szerint a rendőrök gumilövedékekkel is lőtték a tüntetőket.

Hongkongban legalább három helyen volt vasárnap ellenzéki megmozdulás a hatósági tilalom ellenére, és világszerte hatvan városban szerveztek nemzetközi tiltakozásokat a totalitarizmus és a „kínai zsarnokság” ellen. Az előző napon, szombaton is ezrek gyűltek össze Hongkongban, hogy megemlékezzenek a demokratikus reformokért öt évvel korábban indított „esernyős forradalom” kezdetéről.

Tüntetők a demokratikus reformokért öt évvel korábban indított „esernyős forradalom” kezdetéről tartott, erőszakossá fajult megemlékezésen Hongkongban 2019. szeptember 28-án. 2014 őszén a hongkongiak csaknem három hónapon át tiltakoztak egy törvény ellen, amelynek értelmében a hongkongi vezető tisztségekre szóló jelöléseket előzetesen Pekinggel is jóvá kell hagyatni. A tiltakozássorozat több százezer embert mozgatott meg, és hetekre megbénította a kikötőváros egyes részeit. MTI/EPA/Fazry Ismail

A város bevásárló negyedében vasárnap a rohamrendőrök könnygázzal oszlatták a tüntetőket, akik üvegpalackokkal és egyéb tárgyakkal hajigálták őket. Több ezren gyűltek össze a város egy másik részén, és indultak meg a kormányzatnak helyt adó épületkomplexum felé. A hatóságok vízágyút vetettek be a tömeg megfékezésére, az épületegyüttest védő barikádok mögül pedig kék festéket lőttek a tüntetőkre, a későbbi azonosításuk elősegítésére. A tiltakozók a városban több helyen Molotov-koktélokat is dobáltak, a helyi érdekű vasút egyik állomásánál emiatt tűz ütött ki. Több pályaudvart lezártak.

Hongkong egyik parkjában mindeközben néhány százan békés demonstrációt tartottak, egy Peking-barát demonstráció is volt a városban, ahol a szervezők az évforduló békés ünneplésére szólították fel a lakosságot.

A lassan négy hónapja, június eleje óta tartó tüntetéshullámot eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki, mely alapján Hongkong bűnügyi eljárás esetén gyanúsítottakat adhatott volna ki Kínának. Carrie Lam hongkongi kormányzó szeptember elején visszavonta ugyan a tervezetet, de a megmozdulások addigra már általános kormányellenes demonstrációkká váltak, és az aggodalmak szerint a Kínai Népköztársaság kikiáltásának jövő kedden esedékes 70. évfordulójára különösen hevessé válhatnak.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre növeli a befolyását a városban, és egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »