Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik.

A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

A Mate 30 nevű okostelefonon és a sorozat másik, Mate 30 Pro nevű modelljén ugyan a Huawei AppGallery nevű alkalmazástára révén elérhető egy sor Nyugaton népszerű alkalmazás, mint például a WhatsApp és az Instagram, de a Google alkalmazásai közül egyet sem lehet használni.

München, 2019. szeptember 19.
Richard Yu, a Huawei kínai távközlési vállalat fogyasztói üzletágának vezetője beszél a cég újdonságait bemutató előadáson Münchenben 2019. szeptember 19-én.
MTI/EPA

A kínai gyártónak “komoly problémái lesznek, ha Google-szolgáltatások nélkül akar okostelefonokat értékesíteni” – mondta Annette Zimmermann, az informatikai-technológiai területre szakosodott Gartner piackutató társaság elemzője.

Alapvető vásárlói elvárás a Google szolgáltatásainak elérhetősége, senki sem akar nélkülözni olyan alkalmazásokat, mint a YouTube vagy a Google Maps. Ezért az eladott Huawei-készülékek száma “elkerülhetetlenül visszaesik” – mondta az elemző a Die Welt című lap összeállítása szerint.

A Die Welt hozzátette, hogy a németországi mobilszolgáltatók egyelőre nem is vették fel kínálatukba az új modelleket. Ez arra utal, hogy eladhatatlannak tartják a “Google nélküli” okostelefonokat.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium májusban közölte, hogy a kínai társaságot és több tucat leányvállalatát az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek közé sorolta. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A korlátozásokat egyelőre csak bejelentették, hatályba léptetésüket november 19-éig felfüggesztették.

A Huawei világszerte bejegyeztetné saját mobil operációs rendszerét

A Google letiltja az Androidról a Huawei-t

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás