Szakad az olasz baloldal, Matteo Renzi új frakciót alakít

Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára, volt miniszterelnök kilép pártjából és önálló parlamenti frakciót alakít – jelentette a La Repubblica című olasz napilap hétfő éjjel.

A balközép újság értesülései szerint Renzi ezt telefonon jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, majd arról biztosította a kormányfőt, hogy az általa tervezett új parlamenti frakció továbbra is támogatja a PD és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szeptember elején megalakított kormányát.

Számítások szerint Matteo Renzivel a PD mintegy húsz képviselője és tíz szenátora készül új parlamenti frakciót alakítani.

Az olasz politikában régóta nyílt titoknak számított, hogy Renzi szakítani akar pártjával, és ehhez csak a megfelelő pillanatot kereste. Az új olasz kormány megalakulása – amelyet egyébként a politikus szorgalmazott a PD és az M5S között – kiváló alkalmat adott erre. Előrehozott választásokkal a PD Matteo Renzi vezette szárnya valószínűleg gyengült volna, a kormányalakítással viszont Renzi emberei a parlamentben maradtak.

Matteo Renzi (j) a szeptember 5-én megalakult új olasz kormányról tartandó bizalmi szavazás előtt a parlamenti felsőház római üléstermében 2019. szeptember 10-én. Az alsóház az előző nap bizalmat szavazott a párton kívüli Giuseppe Conte koalíciós kormányának, amely az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) szövetségéből alakult. (EPA/MAURIZIO BRAMBATTI)

Matteo Renzi lépése ismét új fejezetet nyit az olasz baloldal történetében: vele a PD centrista magja távozik a pártból, különválva a jelenlegi főtitkár, Nicola Zingaretti képviselte baloldaltól.

Elemzők szerint Renzi a pártszakadással hosszabb távú terveit fedi fel, amely egy új centrum létrehozatalának szándéka az olasz politikában, mégpedig az egyre inkább baloldal felé sodródó PD és M5S, valamint a Matteo Salvini vezette jobboldal között.

Matteo Renzi az egykori olasz kereszténydemokrata szavazókat és a jobbközép választóit állíthatná maga mögé. Olasz sajtókommentárok szerint egy önálló frakcióval a politikus meghatározhatja – a néhány hete az ő közreműködésével megszületett – PD-M5S kormány sorsát is.

A PD politikusai “földrengésnek” nevezték a Renzi által előidézett pártszakadást. Dario Franceschini szerint például döntésével az ex-kormányfő Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét és az olasz jobboldalt erősíti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás