A spanyol király szeretné elkerülni az újabb választásokat

VI. Fülöp spanyol király ismét kormányalakítási egyeztetésre hívja a pártokat a jövő hétre – közölte a spanyol királyi ház csütörtökön. A kiadott közlemény szerint az uralkodó szeptember 16-17-én fogadja a törvényhozásban képviselettel rendelkező pártok vezetőit, hogy felmérje: van-e esély új miniszterelnök megválasztására a törvényben előírt határidőig. Amennyiben szeptember 23-ig a parlament alsóháza nem választja meg az új kormányfőt, november 10-én új parlamenti választásokat tartanak Spanyolországban.

“Jobb lenne megoldást találni mint választásokat tartani” – fejezte ki véleményét a spanyol király újságíróknak még augusztusban a hónapok óta tartó belpolitikai patthelyzetről.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ugyan megnyerte a tavaszi parlamenti választásokat, de nem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többségi képviseletet a törvényhozásban. A pártot vezető Pedro Sánchez, jelenlegi ügyvezető kormányfő júliusi újraválasztása kudarcot vallott, mivel az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) nevű radikális baloldali párttömörülés sem támogatta, csakúgy mint a két legnagyobb spanyol ellenzéki párt, a konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt.

A két baloldali politikai erő korábban sikertelenül próbált koalíciós megállapodást kötni, többek között azért, mert nem tudtak megegyezni a tárcák elosztásáról.

A szocialisták ezután bejelentették: a koalíció lehetősége megszűnt és követendő példaként említették Portugáliát és Dániát, ahol a szociáldemokraták önállóan, más politikai erők külső támogatásával kormányoznak.

Pedro Sánchez a múlt héten programalapú kormányzati együttműködésre kérte az Unidas Podemost, és ehhez 370 pontból álló, hangsúlyosan szociális intézkedéseket tartalmazó kormányzati javaslatcsomagot mutatott be. A pártok delegációi azóta két alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz, legutóbb kedden, amely után mindkét fél arról nyilatkozott, hogy az álláspontok továbbra sem közeledtek, és pillanatnyilag nem is látják a megállapodás lehetőségét.

Újabb választások felé sodródik Spanyolország

A GAD3 közvélemény-kutató intézet múlt heti, az ABC című konzervatív napilapban megjelent felmérése szerint a választások megismétlése kedvezne a szocialista pártnak, mivel nagyobb fölénnyel győzne mint áprilisban, s 14-gyel növelhetné jelenlegi 123 mandátumát.

A PSOE számára azonban ez sem lenne elegendő az önálló kormányalakításhoz, vagyis elképzelhető, hogy az újabb választások után a mostanihoz hasonló patthelyzet alakul ki.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

Online folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Az Európai Unió és Nagy-Britannia Brexit-ügyi tárgyalói hétfőn, videókonferencia keretében folytatott megbeszélésükön abban állapodtak meg, hogy London, miután januárban kilépett az unióból, az elkövetkező hónapokban megfogalmazza a határellenőrzés problémáját rendező, az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtására vonatkozó terveit - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás