Fokozódik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon

Ismét egyre többen igyekeznek az Európai Unió belső területei felé a balkáni migrációs útvonalon, a görög kormány pedig a Törökországból érkező menedékkérők számának növekedése miatt az EU-Törökország menekültügyi megállapodás reformját sürgeti – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A német szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak nyilatkozva a megállapodás következetes betartását kérte az athéni vezetéstől. Mint mondta, a görög-török tengeri határ vidékén fekvő szigetek helyzetének javításához fokozni kell a maradásra nem jogosult emberek Törökországba történő visszaszállításának hatékonyságát, és el kell kerülni a határátlépésre ösztönző tényezők – az úgynevezett pull faktorok – kialakulását. Mint aláhúzta, „nagyon is működhet pull faktorként”, hogy az Égei-tengeri szigetekről a szárazföldre, Görögország belsejébe viszik át a Törökországból érkezett embereket.

Összeállításában a Welt am Sonntag ismertette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kimutatását, amely alapján augusztusban 8103 ember érkezett a szigetekre. Hozzátették, hogy a görög hatóságok az utóbbi napokban egyre több embert szállítottak el a befogadótáborok zsúfoltsága miatt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön kilátásba helyezte, hogy megnyitja az ország határait az Európai Unióba igyekvő szíriaiak előtt – írta az újság, kiemelve: a helyzet súlyosságát jelzi, hogy egyedül szombatra virradóra kilenc hajó ért partot Számosz és Leszbosz szigetén, a fedélzeten 450 emberrel.

Erdogan megint elővette a migránskártyát

Németországot aggasztja, hogy nő a Görögországba érkező migránsok száma

Athéni kormányzati körökben azt mondják, vészhelyzet alakult ki az országban, és hangsúlyozzák, hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartva kell cselekedni. A menedékkérők elhelyezéséért felelős államtitkár, Manosz Logotetisz rámutatott, hogy az Égei-tenger déli részén fekvő Léroszon már a lakosság 20 százalékát teszik ki a hajóval érkezett menekültek.

„Könnyű mondani, hogy nem szabad beengedni ezeket az embereket a szárazföldre, de ha nem figyelünk oda, hamarosan migránsszigetek lesznek az Égei-tengeren” – fogalmazott.

A Welt am Sonntag felidézte, hogy a 2016 márciusában kötött EU-Törökország megállapodás szerint vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Ez a mechanizmus azonban nemigen működik, az emberek áramlása nem fordul meg, hanem tovább halad Nyugat felé a balkáni migrációs útvonalon – tette hozzá a német lap, kifejtve, hogy a táborok zsúfoltsága miatt a szárazföldre szállított embereket már nem lehet minden további nélkül visszaküldeni Törökországba. Ezzel kapcsolatban a német belügyminisztérium szóvivője elmondta: „a migrációs nyomás görögországi emelkedése miatt azzal kell számolni, hogy továbbra is folytatódik az illegális migráció, különösen a Balkán térségének országain keresztül”.

Veles, 2019. augusztus 14.
Nyugat-Európába igyekvő pakisztáni illegális bevándorlók gyalogolnak a vasúti síneken az észak-macedóniai Veles környékén 2019. augusztus 14-én.
MTI/EPA/Georgi Licovszki

Georgisz Kumucakosz migrációs ügyekért felelős belügyminiszter-helyettes a Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy a feszültség enyhítéséhez meg kell újítani az EU-Törökország megállapodást. Mint mondta, „szó sem lenne pull faktorról, ha a szárazföldről is visszaküldhetnénk embereket Törökországba”.

Ha a görög hatóságok felhatalmazást kapnának erre, a menedékkérők szárazföldi elhelyezése ösztönző tényezőből visszatartó erővé válna, „pull faktor helyett push faktor lenne” – magyarázta a miniszterhelyettes.

Hangsúlyozta, hogy az új athéni kormány ugyan minden lehetséges lépést megtesz, de valamennyi érdekelt – Görögország, az EU és Törökország – együttműködése is szükséges. Hozzátette: az utóbbi időben a Földközi-tenger középső medencéjében zajló folyamatokra irányult az EU figyelme, most viszont az érkezők számának emelkedése miatt ismét a Földközi-tenger keleti részére kell összpontosítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »