Jó eszköz az elektromos roller, csak másra kellene használni

Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint. 

A tanulmány megállapításait összefoglalva Maria Krautzberger, az UBA elnöke rámutatott: az elektromos rollerek ökológiai lábnyoma természetesen jóval kisebb, mint az autóké, a kerékpárnál azonban lényegesen környezetszennyezőbb megoldást jelentenek és nem nyújtanak vele szemben előnyös közlekedési alternatívát.

Az elektromos rollerrel éppen az a legnagyobb probléma – állapítja meg a tanulmány, – hogy a belvárosi gyalogos és kerékpáros közlekedés helyettesítésére vált népszerű eszközzé, holott a városi életminőség javítására és környezetvédelmi szempontból éppen a gépjárműforgalom kiváltásában kellene szerepet vállalnia.

Az elektromos rollereket kölcsönző vállalkozásoknak ezért tehát a belvárosok helyett elsősorban a külvárosokra kellene összpontosítaniuk szolgáltatásaikat, hogy ezzel is lehetővé tegyék az ingázók számára a vasútállomások és villamosmegállók gyors elérését.

Németországban az idén júniusban elfogadott törvény értelmében elektromos rollerekkel tilos járdán közlekedni. Az elektromos rollereknek az autóút szélén kell közlekedni, vagy ahol van, ott kerékpárúton. 

A UBA-tanulmány leszögezi: az elektromos rollerek csak abban az esetben tekinthetők környezetbarát közlekedési megoldásnak, ha robbanómotoros járművet, azaz autót vagy motorkerékpárt váltanak ki. Amennyiben viszont gyalogos vagy kerékpáros közlekedés helyett alkalmazzák, akkor környezetkárosító megoldásnak számítanak. Az elektromos roller a használt akkumulátor miatt számít környezetszennyező közlekedési eszköznek.

Németországban még nem állnak rendelkezésre statisztikailag értékelhető felmérések az elektromos rollerek használatáról, de egy Berlinben végzett vizsgálat előzetes adatai szerint a rollereket átlagosan két kilométer megtételére használják.

Egy Párizsban végzett, négyezer felhasználó bevonásával végzett felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka gyalog indult volna el, ha nem áll rendelkezésére bérelhető elektromos roller, 29 százalékuk a tömegközlekedést vette volna igénybe és kilenc százalékuk ült volna kerékpárra. A megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját autó vagy taxi helyett választotta a bérelhető elektromos rollert és három százalékuk állította azt, hogy el sem indult volna, ha nem áll rendelkezésre elektromos roller.

Környezetvédelmi szempontból az lenne az egyedüli üdvös megoldás – állapítja meg a német szövetségi környezetvédelmi hivatal tanulmánya -, ha az elektromos roller az autóról a tömegközlekedésre való átszállást könnyítené meg, vagyis a megtett út első és utolsó néhány kilométerében jutna szerephez. A felmérések alapján azonban jelenleg nem ez a helyzet, a felhasználóknak csak egy kis töredéke vesz igénybe elektromos rollert autó helyett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás