Fehéroroszország közeledne az Egyesült Államokhoz

Fehéroroszország új fejezetet kíván nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában – közölte csütörtökön Aljakszandr Lukasenka elnök John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó ritkának számító minszki látogatása alkalmából.

„Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataink romlása óta egyfolytában azt javasoltuk, hogy zárjuk le ezt a rossz szakaszt, és induljunk tiszta lappal” – jelentette ki Lukasenka Boltonnal tartott tárgyalásának kezdetén.

A Moszkva közeli szövetségesének számító fehérorosz elnök azt javasolta Boltonnak, hogy „őszintén”, sőt „barátilag” vitassák meg az Oroszország és az Európai Unió közé beágyazódott volt szovjet köztársaság és Washington viszonyának minden kérdését, még ha ez kellemetlen lesz is Fehéroroszországnak. „Ez megteremheti a jövőbeli kapcsolatok alapját” – hangsúlyozta a Fehéroroszországot 2004 óta vaskézzel irányító Lukasenka, aki saját elmondása szerint Boltont megelőzően „számos amerikai szakértővel és szakemberrel” tárgyalt „személyesen”.

„A történelem fejlődik. Sok idő telt el a Szovjetunió felbomlása óta, és a geopolitikai helyzet megváltozott. Most is változik, miközben beszélünk” – mondta John Bolton.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök fogadja John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadót Minszkben 2019. augusztus 29-én. (EPA/SERGEI GAPON /POOL)

Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a napokban Ukrajnában és Moldovában is járt. Bolton a legmagasabb rangú amerikai vezető, aki Minszkbe látogatott, és a látogatás feldühítheti Moszkvát, amely Fehéroroszországot hagyományos befolyási övezete részének tekinti. Lukasenka éveken át rossz viszonyban volt a nyugati országokkal az emberi jogok fehéroroszországi helyzete és a politikai másként gondolkodók elleni megtorlások miatt.

Minszki látogatása előtt Bolton újságíróknak azt mondta, hogy figyelmeztetni kívánja Lukasenkát az Oroszország jelentette biztonsági veszélyekre. „Úgy gondoltuk, hogy a Moszkvától hallottak fényében fontos Fehéroroszországba utazni és beszélni a szuverenitásukról és a területi épségükről” – hangoztatta.

Fehéroroszország és Oroszország formálisan – többnyire jelképes – államszövetséget alkot az 1990-es évek óta, de jelenleg tárgyalások folynak az integráció kibővítéséről, ami aggályokat keltett afelől, hogy Moszkva esetleges be akarja kebelezni az országot.

Fokozódik Putyin nyomása Fehéroroszországon

Fehéroroszország sorsa nagyban függ Putyin nyugdíjazási tervétől

Az elmúlt években javult a Minszk és a Nyugat közötti viszony, miután Fehéroroszország is részt vett az ukrajnai konfliktus rendezését célzó nemzetközi közvetítésben.

Georges Bush volt amerikai elnök 2006-ban szankciókat rendelt el Lukasenka és több más fehérorosz vezető ellen, később fehérorosz cégeket is büntetőintézkedésekkel sújtottak, de 2015-ben több szankciót felfüggesztettek.

Egy Minszk és Washington közötti diplomáciai botrányt követően 2008-ban a két ország kölcsönösen visszahívta a nagykövetét, jelenleg folynak a tárgyalások új nagykövetek egy-két éven belüli kinevezéséről.

Forrás: MTI/AFP/Reuters/TASZSZ

Friss hírek