Tovább kakaskodik Japán és Dél-Korea

Dél-Korea felmondja azt a Japánnal kötött kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében a két ország katonai hírszerzési értesüléseket osztott meg egymással – jelentette be csütörtökön a szöuli nemzetbiztonsági hivatal helyettes vezetője.

Kim Ju Geun közleménye szerint a kormány arra jutott, hogy az együttműködés nem szolgálja tovább a nemzetbiztonság érdekét. Kiemelte, hogy Japán „egyértelmű megalapozottság nélkül” kihúzta Dél-Koreát megbízható kereskedelmi partnereinek listájáról, és ez a lépés „súlyos változást” idézett elő a két ország közötti biztonsági együttműködés körülményeiben. Szöul diplomáciai csatornán keresztül fogja értesíteni Tokiót a döntéséről augusztus 24. előtt – tették még hozzá.

A titkos katonai hírszerzési értesülések megosztásáról szóló megállapodást 2016 novemberében írták alá, eredetileg három évre. A megegyezés értelmében, ha augusztus 24-ig egyik fél sem jelezte volna felmondási szándékát, akkor az együttműködés automatikusan meghosszabbodott volna további egy évvel.

Az utóbbi hetekben Japán szigorította a dél-koreai ipar számára kulcsfontosságú több vegyi anyag kivitelét, és eltávolította Dél-Koreát azon országok sorából, amelyek kereskedelmi szempontból kedvezményes eljárásban részesülnek. Szöul azzal vádolja Tokiót, hogy az exportszabályok szigorítását fegyverként használja fel a Koreai-félsziget korábbi japán megszállásából hátramaradt vitákban.

Abe Sindzó japán miniszterelnök és kormánya ellen tüntetnek Japán háborús kapitulációjának 74. évfordulóján Szöulban 2019. augusztus 15-én. Japán augusztus 2-án eltávolította Dél-Koreát különleges kereskedelmi státusú partnerei listájáról, tovább rontva ezzel a két ország viszonyán, amely amúgy is feszült a háborús kényszermunka kompenzációját övező viták miatt. Ezt követően Dél-Korea jelezte, hogy szintén törli Japánt különleges kereskedelmi státusú partnerei listájáról. MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

A csütörtöki szöuli bejelentés némileg meglepő annak tükrében, hogy pekingi tárgyalásai után szerdán a japán és a dél-koreai külügyminiszter még azt hangoztatta: tárgyalásokat fognak folytatni az egykori koreai kényszermunkások kárpótlása miatti vita feloldásáról.

A dél-koreai legfelsőbb bíróság tavaly októberben döntött úgy, hogy több japán vállalatnak kárpótlást kell fizetnie olyan egykori koreai munkásoknak, akiket a második világháború idején, a Japán által megszállt Koreában kényszermunkára fogtak. Tokió élesen bírálta a döntést, és arra hivatkozott, hogy az ügyet már lezárták a két ország között 1965-ben létrejött megállapodásban. A vita azóta a kereskedelmet is negatívan érinti, miután a felek kölcsönösen szigorították az egymás felé irányuló export szabályozását.

A japán szigorítások felkorbácsolták a Japán-ellenes érzelmeket Dél-Koreában: többen lemondták Japánba tervezett nyaralásukat és sokan bojkottálják a japán söröket, ruhaneműket és más termékeket.

Forrás: MTI/Yonhap/Kyodo/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »