Egyre kevesebben bíznak a cseh kormányban

Csehországban júniusban 46 százalékra emelkedett a belpolitikai helyzettel elégedetlenek aránya, ami nyolc százalékkal több, mint két hónapja, áprilisban volt – derül ki a CVVM közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből. Szociológusok szerint ez alapvetően a kormány és Andrej Babis miniszterelnök elleni tüntetések és a kormányban végrehajtott személycserék körüli viták következménye.

„Bár a belpolitikai helyzet értékelése mérsékelten romlott, még mindig jóval pozitívabb, mint az előző jobboldali kormányok (2011-2013) idején volt” – mutattak rá a felmérés készítői. Petr Necas polgári demokrata miniszterelnök kormányában akkoriban a megkérdezettek 20-25 százaléka bízott.

A Milos Zeman államfő iránti bizalom júniusban nem változott, maradt a májusi 49 százalékon. A kormányba és a képviselőházba vetett bizalom mérsékelten, 39 és 29 százalékra csökkent. A parlamenti felsőházban, a szenátusban a megkérdezettek 33 százaléka bízik, ez egy százalékpontos növekedés májushoz képest.

A csehek a legnagyobb bizalommal már hagyományosan a helyi önkormányzatok iránt vannak. Bár itt is három százalékponttal romlott a helyzet, a bizalmi index továbbra is magas, 63 százalékos. A polgármesterekben az emberek 64 százaléka bízik, a regionális önkormányzatokban és elöljárókban pedig 44 százalék, illetve 46 százalék.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »