A kínai lakosságnak szólt a mai hongkongi tüntetés

Ismét tömegtüntetés volt Hongkongban vasárnap a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen, a közelmúltbeli megmozdulásokkal szemben azonban a demonstráció ezúttal békésen zajlott – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap. A szervezők szerint a résztvevők létszáma meghaladta a 230 ezret, a rendőrség ezzel szemben 56 ezerre becsülte a tiltakozók számát.

Carrie Lam hongkongi kormányzó június közepén határozatlan időre felfüggesztette a törvénytervezet tárgyalását, de ez sem volt elég a kedélyek lecsillapítására, mert a tiltakozók a javaslat visszavonása mellett már Lam lemondását is követelik. Július elsején, miközben Hongkong annak évfordulóját ünnepelte, hogy 1997-ben visszakerült Kínához a brit gyarmati fennhatóság alól, tüntetők egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba, és megrongálta az üléstermet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Eldurvult a tüntetés Hongkongban

Kínának nagyon nem tetszik a hongkongi események alakulása

A most vasárnapi demonstráción Ventus Lau Wing-hong, az esemény egyik szervezője úgy vélekedett: az egybegyűltek nagy létszáma annak köszönhető, hogy sokan kívánták kifejezni a kormányzati épületbe betörő tiltakozók iránti szolidaritásukat. Lau szerint a rendőrség túlkapásokra vetemedett a demonstrálókkal szemben, és a valós kockázatokhoz képest aránytalanul magas fokozatú készültségben és létszámmal vannak jelen a megmozdulás kulcspontjainál, amivel azt akarják sugallni – fogalmazott, – hogy az esemény veszélyes. A szervező éppen emiatt arra kérte a résztvevőket, hogy őrizzék meg a demonstráció békés jellegét, és ne engedjenek az ellentábor provokációinak.

A kiadatási törvény ellen tüntetők esernyőkkel állnak a rendőrök előtt, Hong Kongban, 2019. július 7-én. EPA/CHAN LONG HEI

A vasárnapi megmozdulás célja az volt, hogy a tüntetések híre eljusson a szárazföldi kínai lakossághoz is, amely a hivatalos sajtóból nem értesülhet a demonstrálók álláspontjáról. A kínai média a megmozdulásokról szóló tudósításokban leginkább az erőszakos eseményekre és az azok mögött feltételezett külföldi manipulációra helyezi a hangsúlyt, és azzal riogat, hogy a kaotikus helyzet miatt Hongkong elveszítheti előnyös szerepét a globális kereskedelem és pénzügy színterein. A demonstrálók a hongkongi pályaudvaron és a turisták körében népszerű helyeken a Kína szárazföldi részén használt, egyszerűsített kínai írásjegyekkel írt tájékoztató füzeteket osztottak szét a kínai turisták között, akik a füzet mellé egy-egy édességet is kaptak ajándékba.

Az SCMP által megkérdezett kínai turisták többsége korábban nem hallott a hongkongi demonstrációkról és a kialakult helyzetről.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet, amely ellen hónapok óta egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, elfogadása esetén lehetővé tenné, hogy a különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »