Irán tényleg felgyorsította az urándúsítást

Irán hétfőn bejelentette, hogy az utóbbi időben megsokszorozta urándúsítási tevékenységének ütemét, így tíz nap múlva készlete az enyhén dúsított uránból meg fogja haladni azt a mennyiséget, amelyet a nagyhatalmakkal 2015-ben kötött megállapodás engedélyez neki.

Haszan Róháni iráni elnök májusban közölte, hogy országa megkezdi a nukleáris megállapodás részleges felmondását amiatt, hogy az Egyesült Államok tavaly egyoldalúan teljesen felmondta azt a maga részéről, és újra szankciókat vezetett be Irán ellen. Hozzátette, hogy ha a többi aláíró ország – elsősorban az európaiak – 60 napon belül nem védik meg Iránt az amerikai szankcióktól, akkor elkezdik az urán nagyobb ütemű dúsítását. Róháni szombaton figyelmeztetett, hogy ha nem kapnak „pozitív jelzéseket” a szerződésben részes országoktól, folytatják ezt a tevékenységet.

Az iráni atomenergia-ügyi szervezet szóvivője hétfőn az állami tévének nyilatkozva azt mondta: megnégyszerezték a dúsítás ütemét, sőt, nemrég még jobban felgyorsították, így 10 nap múlva készletük a 3,67 százalékosra dúsított urán-hexafluoridból meg fogja haladni a 300 kilogrammot, a 2015-ös szerződés által megszabott felső korlátot. „De van még idejük a nyugati országoknak a cselekvésre, noha közvetve már jelezték, hogy képtelenek erre. Ne számítsanak arra, hogy a 60 nap letelte után újabb 60 napot kapnak” – jelentette ki Behrúz Kamalvandi.

Az európai aláírók – Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – tavaly megígérték Teheránnak, hogy kidolgoznak egy mechanizmust, amellyel meg lehet kerülni az Irán elleni amerikai kereskedelmi szankciókat, azonban ebben nem történt sok előrelépés, az európai magáncégek fokozatosan felmondják az együttműködést Teheránnal.

A nukleáris megállapodásnak az a kitétele, hogy Irán nem tárolhat 300 kilogrammnál többet az enyhén dúsított uránból, azt a cél szolgálta, hogy legalább egy évbe teljen neki atombomba előállításához szükséges mennyiségű hasadóanyag felhalmozása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »