Új hadiipari óriás születik

A Raytheon és a United Technologies vasárnap közleményben jelentette be egyesülését, és ezzel az Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legnagyobb hadiipari vállalata jött létre.

A két cég kiemelte: egymás tevékenységét kiegészítő portfólióval rendelkeznek a repülőgépgyártásban és a védelmi iparban. Az új vállalatot Raytheon Technologies Corporation néven vezetik be.

Közleményükben a cégek leszögezték: a tranzakció lezárultakor a United Technologies részvényesei az új vállalat részvényeinek 57 százalékát, a Raytheon részvényesei pedig a 43 százalékát kapják meg. A cégek vezetői hangsúlyozták: két egyenrangú vállalat egyesüléséről van szó. Az új cég elnök-vezérigazgatója a United Technologies eddigi vezetője, Greg Hayes lesz, de a következő két évben az elnök-vezérigazgatói teendőket Thomas Kennedyvel, a Raytheon eddigi vezetőjével együtt látja el.

A két nagyvállalatnak együttesen mintegy 74 milliárd dolláros forgalma volt 2019-ben. A Raytheon gyártja többek között a Patriot típusú rakétaelhárító rendszereket és a Tomahawk robotrepülőgépeket, míg a United Technologies elsősorban a Pratt és Whitney motorok gyártásával szerzett tekintélyt. Ezeket a motorokat polgári és harci repülőgépekben egyaránt használják.

A The Wall Street Journal című lap elemzője megjegyezte: a két nagyvállalat egyesülése nyomán szinte bizonyosan nem indul trösztellenes vizsgálat, hiszen a két cég nem piaci vetélytársa egymásnak.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás