Megkezdődött az orosz útlevelek kiosztása az ukrán szakadár területeken

Az ukrán megszállt területek minisztériumának helyettes vezetője szerint Oroszország már nagyjából három hónapja összeállította a listákat azokról, akiknek az elsők között orosz állampolgárságot készül adni Ukrajnában, közülük is a legelsők a donyecki és a luhanszki “népköztársaságok” úgynevezett első és második katonai hadtestének állományába tartozó fegyveresek lesznek.

Heorhij Tuka hétfőn egy tévéinterjúban úgy fogalmazott, hogy a kelet-ukrajnai megszállt területek orosz útlevelekkel történő ellátásának folyamata már beindult, körülbelül három hónapja összeállították a listákat a várható igénylőkről, és a folyamatot három szakaszra bontották. Elsőként az említett hadtesteknél szolgáló fegyveresek kapnak orosz állampolgárságot, a második szakaszban az orosz vezetéssel kollaboráló helyi tisztségviselők, majd csak ezután jut hozzá a többi igénylő.

“Meg kell érteni, miben rejlik ennek a lépésnek az aljassága. Oroszország saját jogszabályát módosította. Kizárólag saját szuverenitásának keretein belül cselekedett, látszólag nem sértve ezzel semmilyen nemzetközi megállapodást és egyezséget. Az, hogy ez nem felel meg a minszki megállapodások szellemének, politikai értékelés, jogi szempontból viszont nagyon nehéz a konkrét felelősséget megállapítani” – fejtette ki. Szerinte ezzel a lépéssel Oroszországnak egy a célja: az, hogy a térségben orosz állampolgárok védelmével indokolhasson egy nyílt katonai beavatkozást.

Az ukrán fél szerinte erre csakis politikai választ adhat, amit az államfő és a külügyi tárca meg is tett, mégpedig politikai nyilatkozatokkal, továbbá azzal, hogy Kijev kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását. Reményét fejezte ki, hogy Ukrajna partnerei újabb szankciókkal válaszolnak majd az orosz lépésre.

  • Előzmények
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán írta alá a rendeletet arról, hogy a Donyec-medence szakadár területeinek lakói mostantól egyszerűsített eljárásban szerezhetik meg az orosz állampolgárságot. Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök csapata szerint a döntéssel Moszkva elismerte, hogy agressziót hajtott végre.

Putyin máris az új ukrán elnököt kóstolgatja

Putyin: minden ukrán lehetne orosz állampolgár

Közben a liga.net ukrán hírportál hétfőn arról számolt be, hogy a szakadár ellenőrzés alatt álló Luhanszk lakói hajnal óta állnak sorban a helyi hatóság által kiállított, úgynevezett luhanszki népköztársasági útlevélért. A helyiek ugyanis úgy tudják, hogy akinek ilyen van, az könnyebben kap majd orosz útlevelet. A hírportálnak nyilatkozók is megerősítették, hogy információik szerint előbb a fegyveresek, majd a helyi “minisztériumok” alkalmazottai kapják meg az orosz iratot, azután azok, akiknek van luhanszki útlevelük.

A helybeliek elmondása szerint a Moszkva-barát fiatalok akarnak orosz útlevélhez jutni, akik azt tervezik, hogy Oroszországba költöznek. A nyugdíjasoknak viszont nem kell az orosz állampolgárság, mert nem kockáztatják meg, hogy emiatt elveszítsék ukrán nyugdíjukat. Az orosz nyugdíjalapnál a múlt héten közölték, hogy a Donyec-medenceiek akkor kapnak orosz nyugdíjat, ha átköltöznek Oroszországba, ha pedig maradnak, továbbra is Ukrajnának kell a nyugdíjukat fizetnie.

A liga.net által megkérdezett Ukrajna-párti luhanszkiak úgyszintén kijelentették, hogy nem kérnek az orosz állampolgárságból.

Putyin megint odaszúrt Zelenszkijnek

“Tényleg? Valóban ezt mondta? Nagyon jó. Ez arra utal, hogy valószínűleg meg fogunk állapodni ” – jelentette ki Putyin arra reagálva, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök hétvégi Facebook-bejegyzésében kilátásba helyezte: ukrán útlevelet ad oroszoknak.

Ha ők állampolgárságot adnak az oroszoknak Ukrajnában, mi pedig az ukránoknak Oroszországban, akkor elég gyorsan közös nevezőre és a kívánt eredményre jutunk. Közös állampolgárságunk lesz” – fogalmazott az orosz elnök.

Ismételten hangot adott álláspontjának, amely szerint az orosz és az ukrán – a kulturális és a nyelvi sajátosságok ellenére – egy nép. “Sok bennünk a közös. Ha egységes lesz az állampolgárságunk, attól csak nyernek az oroszok és az ukránok is” – mondta.

Azt tanácsolta Zelenszkijnek, hogy Miheil Szaakasvili volt grúz elnök és odesszai kormányzó ukrán állampolgárságának helyreállításával kezdje az emberi jogok védelmezését. “Ami a szabadságjogokat illeti, ebben az értelemben nem is Oroszországgal vagy az oroszokkal kell kezdenie, hanem, tegyük fel, a grúzokkal vagy a volt grúzokkal. Például igazságos lenne visszaadni az ukrán útlevelet egy olyan embernek, aki korábban grúz volt és most ukránnak tartja magát. Szaakasvili Miheil Nyikolajevicsre gondolok” – fejtette ki az orosz vezető.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette: Moszkva mindent “gondosan rögzít és figyelembe vesz” Zelenszkij ukránok számára kilátásba helyezett orosz útlevélosztásra és a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó álláspontjával kapcsolatban. Peszkov szerint Putyin a szombati pekingi sajtótájékoztatóján világosan kifejtette álláspontját az orosz-ukrán párbeszéd alapjairól.

A szóvivő szerint nem vezet majd zűrzavarhoz, ha a Kijev ellenőrzése alól kikerült délkelet-ukrajnai területek lakói orosz állampolgársághoz jutnak, anélkül, hogy feladnák az ukránt. Felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan ukrán állampolgárok, akik lengyel vagy magyar útlevéllel is rendelkeznek. “Most választottak új elnököt maguknak és az sem vezetett zűrzavarhoz” – mondta a szóvivő.

Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy vajon Oroszországnak fognak-e adót fizetni a Donyec-medencében élő orosz állampolgárok. Mint rámutatott, a részletek kidolgozásával a szakminisztériumok foglalkoznak.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás