Az USA szíriai visszavonulásával Kína járhat a legjobban

Ahogy az Egyesült Államok kivonja csapatait Szíriából, egy másik ország fokozhatja jelenlétét a háború sújtotta országban: Kína.

Peking a szíriai helyzetet egy olyan lehetőségnek látja, amely által kiterjesztheti befolyását a Közel-Keleten, valamint amelyből gazdasági hasznot húzhat, sőt mi több, bővítheti a világot átfogó “Egy övezet, egy út” elnevezésű infrastrukturális beruházási kezdeményezését.

“Lévén az Egyesült Államok visszavonja csapatait Szíriából, ő és az EU kevés érdeklődést mutatnak Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatása, illetve a szíriai újjáépítésre irányuló erőfeszítések kapcsán. Kína így kevés versenytárssal szembesül Szíriában, ezért viszonylag könnyedén megvalósíthatná terveit” – magyarázza Mollie Saltskog, a The Soufan Group biztonsági hírszerző cég elemzője.

Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben rendelte el, hogy a Szíriában lévő, valamivel több mint kétezer főt számláló katonai kontingenst teljes egészében vonják ki Szíriából – mondván, az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teljesen kiűzték az országból. Azóta olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint a műveletet április végéig be is fejezik. A fejlemények hatására a reflektorfény a szíriai polgárháborúban stratégiai érdekekkel rendelkező többi nemzetre irányult.

Míg számos szakértő és törvényhozó véleménye szerint az Egyesült Államok lépése Aszad legfőbb szövetségeseit – Oroszországot és Iránt – erősítheti, vannak, akik Kína potenciális szerepét emelik ki az elkövetkező évekre nézve. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az amerikai befolyás csökkenésével Kínának lehetősége van arra, hogy növelje gazdasági jelenlétét Szíriában.

250 milliárd dolláros befektetési lehetőség

Az ENSZ becslése szerint a háború sújtotta Szíria újjáépítése mintegy 250 milliárd dollárba kerülne. Az amerikai szankcióknak és a harcoknak köszönhetően az Aszad-rezsim egyre növekvő gazdasági nyomásnak van kitéve, ezért valószínűleg további támogatást fog keresni – és Kína készen áll arra, hogy segítő kezet nyújtson.

Baghúz, 2019. március 25.
Megsemmisült épületek az iraki határ közelében lévő Baghúzban 2019. március 24-én, miután az amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) sikerült felszabadítani a települést, az utolsó olyan kelet-szíriai területet, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet még ellenőrzése alatt tartott.
MTI/EPA/Ahmed Mardnli

A világ második legnagyobb gazdasága már bőven a konfliktus lezárása előtt jelezte, hogy vezető szerepet vállalna a rekonstrukcióban: egy 2017-es, Szíria újjáépítésével foglalkozó kereskedelmi konferencián Kína kétmilliárd dollárt ígért egy szíriai ipari park létrehozására. Emellett a Geely és a Changan kínai autógyártók állítólag partnerségre léptek a szíriai Mallouk & Co-val, amelynek homszi üzemében már a kínai járműveket is gyártják.

“Kínának érdeke, hogy először gazdasági szempontból segítse Szíriát, hogy úgy tűnjön: a teljes gazdaság felvirágzásához hozzájárul. Ez ugyanis jó érzéseket, pozitív hozzáállást biztosít az ázsiai óriásnak a szíriaiak részéről, amely végül több kínai befolyást jelenthet a régióban” – mondta Bonnie Glaser, a Center for Strategic and International Studies washingtoni agytröszt Ázsiával foglalkozó vezető tanácsadója.

Szíriát is érintené Kína Új selyemútja

“Peking valószínűleg kihasználja majd a Szíria újjáépítésében játszott szerepét, hogy előmozdítsa Egy övezet, egy út kezdeményezését” – fejtegette Saltskog.

Szíria kulcsfontosságú szereplővé válhat a több milliárd dolláros befektetési projekt-rendszerben, amelynek célja egy hatalmas és globális infrastrukturális hálózat létrehozása, és amelynek Kína áll a középpontjában. Szakértők szerint a tartúszi kikötő megszerzése például “jelentős győzelem” lenne Kína számára – ezt az is jól alátámasztja, hogy a damaszkuszi kínai nagykövetség 2018-ban egy nyilatkozatban megerősítette a kikötő fontosságát a gazdasági fejlődés szempontjából.

A kezdeményezés kritizálói “adósságcsapdaként” emlegetik az Új selyemutat, amely világszerte fokozza a kínai befolyást, azonban lényegében Kína az “egyetlen életképes megoldás”, ami Aszad számára maradt.

Oroszország és Irán folyamatosan támogatta az Aszad-rezsimet, ami miatt viszont ők is a nemzetközi közösség célkeresztjébe kerültek. És mivel mindkét ország ellen érvényben van számos amerikai szankció is, egyikük sem kíván több pénzt fordítani Szíria újjáépítésére. Így az országnak nincs nagyon más választása, mint elfogadni a kínai segítséget.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »