Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.
Sydney egy csodálatos, modern város. Az elmúlt néhány napban azonban mindenki csak egy 19. századi iparágról beszélt: a szénről. Ez nem meglepő, hiszen a múlt héten olyan hírek keltek szárnyra, hogy egyes kínai kikötőkben behozatali tilalmat rendeltek el az ausztrál szénre vonatkozólag.
Az ausztrál dollár szinte azonnal reagált a rémhírre. Az ausztrál kereskedelmi miniszter ezért próbálta nyugtatni a kedélyeket, mondván korábban is előfordult már, hogy a kínaiak késleltették a szénszállítmányokat. Scott Morrison miniszterelnök pedig hozzátette, hogy a gyanú, miszerint Kína amiatt bünteti Ausztráliát, hogy az ország kizárta a Huaweit a jövőbeni 5G mobil-távközlési hálózatok beruházásainak beszállítói közül „szükségtelen aggodalmat kelt, különösen a bányászati és erőforrás-ágazatokban”.
Morrison azonban téved. Ausztrália szénbányászati ágazatának nagyon is van oka az aggodalomra.
Bár Kína nem feltétlenül próbál politikai üzenetet küldeni Ausztráliának, az az elképzelés, hogy az általa kreált okok miatt bármikor csak úgy leállítja a szénimportot, ugyanolyan aggasztó.
A probléma abban keresendő, hogy az olyan kiváló minőségű szén exportálói, mint például Ausztrália, magabiztosak a tekintetben, hogy a kereslet még akkor is egészséges marad, ha néhány ország csökkenti a behozatalt. Lévén az ilyen szén helyettesítése drága mulatság, feltételezik, hogy senki sem fogja teljesen leállítani az importot.
Még ha nem is áll fenn közvetlen veszély, az ilyen önelégültség őszintén szólva helytelen. Ráadásul azok az országok sem fogják örökre megfizetni a drága szénimportot, amelyek rossz minőségű belföldi szénnel küzdenek. Ehelyett elkezdenek befektetni a szénmosásba vagy a hazai üzemek fejlesztésébe, esetleg hajlandóak lesznek felárat fizetni bármilyen jobb minőségű hazai szénért. India például aktívan dolgozik azon, hogy teljesen leállítsa a szénimportot.
A viharfelhők mindenesetre gyülekeznek Ausztrália (és mások) felett. A múlt héten a Glencore Plc, a világ legnagyobb nyersanyag-kereskedő cége például megígérte befektetőinek: nem növeli a szénkitermelést, mégpedig azért, hogy „ellenálljon az éghajlatváltozással kapcsolatos szabályozási, fizikai és működési kockázatoknak.”
A jövőbeli, szén iránti keresletre vonatkozó reményteljes előrejelzések attól is függnek, hogy a szén alapú generátorok az olyan országokban, mint Kína és India, hajlandóak-e olyan magas fűtőértékű szénre váltani, mint amilyet Ausztrália exportál. Ehhez ténylegesen új üzemek kellenének, ez azonban nehezen elképzelhető, mikor a már meglévő gyárakat sem nagyon fejlesztik.
India jelenleg bankválságot él meg, amit részben a hőenergia-ágazatnak nyújtott túlhitelezés okozott. Az olcsóbb, alacsony minőségű szén felhasználásával működő hőerőműveknek (Indiában és máshol egyaránt) ugyanis már nem csak a gáztüzelésű erőművekkel, hanem az egyre inkább megfizethető megújuló energiaforrásokkal is versenyezniük kell. Ki az tehát, aki egy ilyen helyzet közepette befektet egy új üzembe, amely drága, importált szenet használ?
A nagy termelő országokban, mint például Ausztráliában, túlmisztifikálják a szénexport hosszú távú jövőjét. A szénfogyasztó országok – ilyen India is – belső politikai és pénzügyi dinamikája határozottan eltolódik az importtól. Ha bármilyen munkát megőriznek a szénbányászatban, az mindenképpen a hazai ipart támogatandó teszik. És bizonyosan nem fognak fizetni semmi másért, kivéve talán a meglévő üzemek jobb kibocsátás-ellenőrzési technológiával történő felszerelését.
Ausztráliának, amely a hazai szén mintegy 85 százalékát exportálja, meg kell próbálnia reálisan nézni a dolgokat. Az egyik probléma, amint azt a 2016-os amerikai elnökválasztásból is leszűrhettük, az, hogy a szénbányászat mellett érvelő politika az „erős, munkahelyteremtő gazdaság” jelképévé teheti az ágazatot. Az egyik kommentátor a múlt héten úgy fogalmazott a The Australian című lapban, hogy „a szén alapvető fontosságú Ausztrália életszínvonalához.” Bár az ellenzéki Munkáspárt nagy kihívást jelent a jelenlegi koalíciós kormány számára, a szénbányászat-párti választókerületek lehetnek az Achilles-sarka.
Mégis, a legjobb, amit a szénexport-ipar és mindazok, akik ettől függenek tehetnek az, ha felkészülnek a végére. Ugyanis a szén ideje lassan lejár.
- Kapcsolódó cikkünk:
Forrás: Bloomberg
