Márciusban is folytatódnak a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte: újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai államfővel. Közben vasárnapig meghosszabbították az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját.

Donald Trump kifejezetten optimistának mondta magát pénteken az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások jövőjét illetően, miután a – két napja tartó tárgyalásokat követően – a felek abban állapodtak meg, hogy vasárnapig meghosszabbítják a tárgyalások újabb fordulóját. Az amerikai küldöttséget Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, a kínai delegációt pedig Liu He kínai miniszterelnök-helyettes vezeti.

Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Liu He miniszterelnök-helyettest. Trump az Ovális Irodában újságíróknak azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások lezárásának március 1-jére kitűzött határidejét kitolják. Megjegyezte, hogy a mostani tárgyalási forduló meghosszabbítása a kínai fél döntése volt.

„Végül is a fő döntéseket, de a kisebb döntéseket is, Hszi elnök és én hozzuk majd meg” – mondta. Hozzáfűzte, hogy „a nem túl távoli jövőben” találkozik a kínai elnökkel. „Valószínűleg márciusban” – tette hozzá.

Liu He, aki szintén jelen volt az Ovális Irodában az újságíróknak tartott rövid tájékoztatón, egyetértett az amerikai elnökkel abban, hogy „mindkét fél igazi megállapodást” akar kötni. „Kínai részről minden lehetőt el fogunk követni” egy megállapodás érdekében – szögezte le.

Donald Trump közölte, hogy megállapodás született a kínai valuta ügyében, de részletekkel nem szolgált. Tudnivaló: az Egyesült Államok régóta azt kifogásolja, hogy Peking mesterségesen alacsonyan tartja valutája értékét. Az amerikai elnök megpendítette, hogy Washington esetleg „könnyítene” a Huawei kínai informatikai óriáscéget érő kritikáján, de azt azért leszögezte, hogy a kereskedelmi tárgyalásokon erről nem esett szó.

Az Ovális Irodában tartott tájékoztató után Sonny Perdue, az amerikai agrártárca vezetője Twitteren közölte, hogy a tárgyalásokon Kína kötelezettséget vállalt amerikai mezőgazdasági termékek még nagyobb arányú vásárlására – Perdue konkrétan 10 millió tonnányi szójabab vásárlását említette meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »