Ukrajnának bizonyítéka van az orosz zsoldosok szíriai jelenlétére

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közzétette pénteken a honlapján a Wagner nevű orosz magánhadsereg 57, Szíriában elesett zsoldosa útlevelének fotóját és egyéb bizonyítékokat annak alátámasztásául, hogy a Kreml nem mond igazat, amikor letagadja ennek az alakulatnak a jelenlétét Szíriában.

Az SZBU információi szerint az orosz zsoldosok 2018. februári részvételét a szíriai ellenzék elleni támadásokban közvetlenül a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló, a “Kreml szakácsaként” emlegetett étteremtulajdonos oligarcha, Jevgenyij Prigozsin pénzelte. “A Prigozsin által finanszírozott Wagner katonai magánvállalkozás több mint száz zsoldosa esett el 2018. február 7-én Deir-ez-Zór tartományban egy, a szíriai ellenzéki erők ellen a tűzszünet idején végrehajtott támadásban” – közölte a nemzetbiztonsági szolgálat.

Mint hozzátették, mind az 57 útlevél érvénytelen iratként szerepel az orosz belügyi nyilvántartásban, de közülük csak négyen látható olyan megjegyzés, hogy tulajdonosuk elhalálozott. A többi érvénytelenítésének indoka vagy az, hogy bevonták, vagy az, hogy megsemmisült. Az említett zsoldosok halálát ugyanakkor megerősítették különböző beszámolók, továbbá a halotti bizonyítványukról, illetve sírhelyükről készült fotók, amelyeket az SZBU szintén nyilvánosságra hozott a honlapján.

A Wagner zsoldoshadsereg először a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban tűnt fel az oroszbarát szakadár fegyveresek oldalán, majd megjelent Szíriában és a Közép-afrikai Köztársaságban is.

Az SZBU 2017 októberében kezdett információkat nyilvánosságra hozni a Wagner ukrajnai tevékenységéről. A honlapjukon egyebek mellett hangfelvételeket tettek közzé a Wagnerhez tartozó fegyveresek és az orosz hadsereg tisztjei között lezajlott, rögzített beszélgetésekről, amelyek az ukrán titkosszolgálat megfogalmazása szerint “nem hagynak kétséget afelől, hogy a Wagner zsoldosai az Oroszország által az egész világ ellen indított hibridháború eszközei”. A videofelvételek tanúsága szerint a zsoldosok nagy valószínűséggel részt vettek egyebek mellett a Donyeck megyei Debalceve városának a szakadár erők által végrehajtott elfoglalásában is 2015 elején.

Az SZBU sajtóközpontja által még tavaly ősszel közölt adat szerint a Wagner eddig összesen több, mint 600 zsoldosát veszítette el Ukrajnában és Szíriában. A szolgálat információi alapján Putyin 2018. szeptember 3-án rendeletet adott ki, amelyben államtitoknak minősített minden információt a Wagner katonai magánvállalkozás tagjairól – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás