Még mindig nem megy jól a Ryanair szekere

Profitfigyelmeztetést adott ki pénteken a Ryanair. Európa legnagyobb diszkont légitársasága a korábban jelzettnél alacsonyabb adózott nyereséget vár a március 31-ével záruló pénzügyi év végére.

A légitársaság közleménye szerint a korábbi 1,1-1,2 milliárd euróról 1-1,1 milliárd euróra csökkentették a profitvárakozásukat. Ennek oka, hogy a téli menetrendi időszakban az előzetesen vártnál nagyobb mértékben, 7 százalékkal csökkent az átlagos jegyár és az európai piacon túlkapacitás alakult ki. Ezt a két hatást pedig nem tudja ellensúlyozni a vártnál erősebb utasforgalom és az egységköltségek alacsonyabb szintje.

Három hónapon belül ez a vállalat második profitfigyelmeztetése. Legutóbb októberben csökkentették az előrejelzést, korábban még 1,25-1,35 milliárd eurós adózott eredményre számítottak.

Michael O’Leary vezérigazgató szerint az alacsonyabb jegyárak elsősorban versenytársaikat, az izlandi WOW Airt, a brit Flybe-t és a német Germaniát fogják az eddiginél is nehezebb helyzetbe sodorni, s elmondása alapján ezek hosszútávon a Ryanairnek és az utasoknak kedveznek.

A társaság 75 százalékos tulajdonában álló Laudamotion légitársaság várható év végi eredményein nem változtattak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »