Az USA már szankciókkal fenyeget az Északi Áramlat-2 miatt

Büntetőintézkedésekkel fenyegeti az Egyesült Államok berlini nagykövete az Északi Áramlat-2 földgázvezeték beruházásában résztvevő német vállalatokat – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A “Trump nagykövete zsarolni próbál német cégeket” című írás szerint Richard Grenell levélben fordult az érintett vállalatokhoz, kiemelve, hogy “szankciók jelentős kockázatát vonja maga után”, ha továbbra is részt vesznek az orosz földgázt a Balti-tengeren keresztül, Ukrajna és Lengyelország megkerülésével Németországba szállító vezetékhálózat kiépítésében és működtetésében, vagy általában véve az orosz energiaexportban.

A lap szerint ez “tabu a diplomaták világában”. Hozzátették, hogy a címzettek zsarolásként értelmezik a levelet. A német külügyminisztériumban sem talált megértésre a nagykövet lépése – áll a beszámolóban, amely szerint kormányzati illetékesek közvetlenül washingtoni partnerekkel kívánnak kapcsolatba lépni az ügy miatt.

A nagykövetség egy szóvivője a Bild am Sonntagnak azt mondta, hogy a levél “nem fenyegetésként értendő, hanem az amerikai politika világos üzeneteként”.
A nagykövet a levélben kifejtette, hogy az Északi Áramlat-2 és a Török Áramlat földgázvezeték feleslegessé teheti az európai értékesítésre szánt orosz földgáz ukrajnai tranzitját, aminek révén Ukrajna elveszítené biztonságpolitikai jelentőségét. Így tovább emelkedne az orosz beavatkozás veszélye Ukrajnában, az Európai Unió pedig az energiaellátásban kiszolgáltatottá válna Oroszországnak. Így a két földgázvezeték építését támogató cégek valójában “aláássák Ukrajna és Európa biztonságát” – írta Richard Grenell.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Északi Áramlat-2 földgázvezeték németországi szakaszának építése tavaly májusban kezdődött el. A beruházással két új, összesen évi 55 milliárd köbméter – a már meglévő vezetékpárral azonos – szállítási kapacitású vezetékkel bővítik az Északi Áramlatot, amelynek kiindulási pontja az oroszországi Viborg, és a németországi Greifswald mellett fekvő Lubminnál éri el a német partot.

Az Északi Áramlat-2 építési munkálatai Lubminban, Németországban – kép forrása: Nord Stream 2 AG

A projektben a Gazprom orosz gázipari vállalat több európai céggel társul, így a Wintershall és az Uniper német csoportokkal, a holland-brit Shell olajipari vállalattal, az osztrák OMV-vel és a francia Engie-vel (korábbi nevén a GDF Suez).

Az Ukrajnát szintén elkerülő Török Áramlat két ága egyenként évi 15,75 milliárd köbméteres kapacitású lesz, az egyik Törökországot, a másik pedig Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait látja majd el orosz földgázzal, a vezetékrendszert még építik.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EU azért továbbra is készül a rendezetlen Brexitre

Az Európai Unió Tanácsa rendkívüli esetre vonatkozó rendeletet fogadott el annak biztosítására, hogy folytonosak maradjanak a Nagy-Britannia és Franciaország, valamint Írország és az Egyesült Királyság közötti vasúti szolgáltatások abban az esetben is, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lépne ki az unióból - közölte az uniós tanács pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás