Tovább gyűrűzik a román belpolitikai válság

Klaus Iohannis román államfő szerint nem tesznek eleget a hatályos törvényekben megszabott összeférhetetlenségi feltételeknek, illetve alkalmatlanok a tisztségre azok a miniszterjelöltek, akiket Viorica Dancila kormányfő novemberben javasolt a regionális fejlesztési, illetve a közlekedési tárca élére. A jobboldali elnök csütörtökön adott írásos indoklást a szociáldemokrata miniszterelnöknek arról, hogy miért utasította el két ízben is az általa javasolt miniszterjelöltek kinevezését.

A bukaresti kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Iohannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök azt mondta: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.

Ezek után Dancila az alkotmánybírósághoz fordult. A kormányfő panaszának helyt adva az alkotmánybíróság december 19-én megállapította, hogy Iohannis alkotmányos jogi konfliktust idézett elő a kormányátalakítás hátráltatásával, és előírta, hogy az elnök „haladéktalanul” válaszoljon a miniszterelnöknek. Ennek tett most eleget, egy hónapos késéssel.

Az elnöki hivatal honlapján két, Dancilának címzett levelet tettek közzé: az elsőben Iohannis azt indokolta meg, hogy miért tagadta meg Ilan Laufer és Lia Olguta Vasilescu kinevezését a fejlesztési, illetve a közlekedési tárca élére, a másodikban pedig arról ír, miért nem nevezi ki Vasilescut ezúttal a fejlesztési tárca, illetve Mircea Dragicit a közlekedési tárca élére.

A PSD egyik kulcsemberének számító, a novemberi felemásra sikerült kormányátalakításig a munkaügyi minisztériumot irányító Vasilescut az elnök alkalmatlannak nevezte a közlekedési tárca vezetésére, a másik három elutasításnál pedig arra hivatkozott, hogy a hozzá eljuttatott dokumentumokból „nem derül ki”, hogy a jelöltek teljesítenék az alkotmányban és az összeférhetetlenségi törvényben megszabott feltételeket. A román média így az elnöki indoklás közzététele után is csak találgatja, hogy vajon milyen összeférhetetlenségi gyanú merült fel az elutasított miniszterjelöltekkel szemben.

A szűkszavú – több kérdést felvető, mint megválaszoló – indoklás a jobboldali elnök és szociálliberális kormány közti politikai csatározások folytatását vetíti előre. Múlt héten – szintén az alkotmánybíróság határozatának helyt adva – Iohannis felmentette a két vitatott tárcát eddig betöltő tisztségviselőket, így Dancila kénytelen volt ideiglenes tárcavezetőket jelölni a fejlesztési és közlekedési minisztérium élére. Mivel egy megüresedett miniszteri tisztséget legfeljebb másfél hónapig tölthet be ideiglenesen egy másik kormánytag, a bukaresti kormányátalakítás körüli csatározás akár februárig is elhúzódhat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »