Horvátország még reménykedik, hogy jönnek majd a külföldi munkavállalók

A horvát kormány csütörtöki ülésén harminc százalékkal, 65 ezer 100 főre növelte a nem uniós országokból érkező külföldi munkavállalók részére rendelkezésre álló kvótát, így jövőre 20 ezer 331 munkavállalási engedéllyel többet ad ki, mint 2018-ban – közölte a helyi sajtó.

A legtöbb engedély az építőiparra, a turizmusra, a vendéglátóiparra és a közlekedési szektorra vonatkozik, mert ezekben a szakmákban van a legnagyobb a munkaerőhiány. Marko Pavic, munka- és nyugdíjügyi miniszter a lépést azzal indokolta, hogy így akarják biztosítani a beáramló munkaerő stabilitását, valamint támogatni a gazdasági növekedést. A horvát kormány 2019-ben 2,9 százalékos GDP-növekedéssel számol.

Kiemelte: ugyanakkor azon is munkálkodnak, hogy teljes mértékben aktiválják a helyi munkaerőt a kormány által indított kampányprogramokkal. Horvátországban jelenleg 147 ezer munkanélkülit tartanak nyilván és valamivel több mint 20 ezer betöltetlen munkahely áll rendelkezésre. A munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítésére eddig 4,5 milliárd kunát (197 milliárd forint) költött a kormány – emlékeztetett a miniszter.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő nemrég arról beszélt, hogy a kormány erőfeszítései ellenére Horvátország a „legversenyképtelenebb országok közé tartozik az úgynevezett új Európában”. Figyelmeztetett az egyre növekvő munkaerőhiányra, amely szerinte a kivándorlás következménye. Mint mondta: 2051-ig Horvátország elveszíthet 1,1 millió lakost a 2011-es népszámlálási adatokhoz képest, amely szerint Horvátországnak valamivel több mint 4 millió lakosa van.

„Amennyiben folytatódik a jelenlegi demográfiai trend, a munkaképes lakosság 1,8 millió főre zsugorodik: a 14 évesnél fiatalabbak száma 49,1 százalékkal, a munkaképes korú lakosság száma 36,5 százalékkal csökken, míg az idősebb népesség száma 24,4 százalékkal nő” – húzta alá.

Szakértők szerint a demográfiai problémák megoldásának hanyagolása miatt a nyugdíjrendszer, a munka- és az egészségügyi rendszer összeomlása fenyeget az országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »