A bukaresti tőzsde egyik legsötétebb napja volt a tegnapi

A bukaresti tőzsde történetének legsötétebb napját idézték elő a román kormány által tervezett adóintézkedések, amelyek a bankszektort, az energia és a telekommunikációs vállalatokat sújtanák leginkább – írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar című napilap.

A gazdasági-pénzügyi újság emlékeztetett, hogy a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) pánikot keltett Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által ismertetett sürgősségi kormányrendelet, amely az adótörvények módosítására irányul és jelentős adóemeléseket vezet be az említett három szektorban január 1-től.

A BET tőzsdeindex, amely a legfontosabb tizenhárom vállalat részvényeinek alakulását tükrözi, 11 százalékot zuhant szerdán. A lap szerint ekkora visszaesést nem tapasztaltak még a BVB történetében, amit kizárólag belföldi tényezők okoztak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány által bejelentett adóintézkedések példátlan összefogást eredményeztek a vállalatok között, például 70 telekommunikációs cég közös közleményben tiltakozott a tervezet ellen, amely a telekommunikációs piacot felügyelő hatóságnak fizetendő, úgynevezett monitorizálási illetéket a vállalatok árbevételének 0,4 százalékáról 3 százalékára emelné. A szolgáltatók szerint ez megakadályozza a különböző fejlesztéseket, például az 5G hálózat kiépítését.

A kormány által tervezett adóemelések az energiaszektort is erőteljesen sújtják, hiszen a kormány korlátozná a belföldi kitermelésű földgáz árát, ami a lap által megszólaltatott piaci szereplők szerint kérdésessé teszi a fekete-tengeri földgáz kitermelését. Ilyen körülmények között ugyanis nem lenne elég vonzó befektetés a tenger alatti földgáz felszínre hozatala.

A román kormány emellett a bankokra is úgynevezett kapzsisági illetéket vetne ki, amit azoknak a pénzintézeteknek kell majd fizetniük, amelyek másfél százalékot meghaladó bankközi hitelkamatlábat (ROBOR) alkalmaznak. Az illeték a bank aktíváinak 0,2 százalékától indul és a ROBOR jelenlegi, 3 százalékot meghaladó szintjénél már eléri a 0,9 százalékot.

A kötelező magánnyugdíjalapoknál tervezett változtatások a megfigyelők szerint hosszú távon a magánnyugdíjrendszer megszüntetéséhez vezethetnek, ezért a pénzügyi piacon dolgozók érdekeit védő különböző szakmai egyesületek is egyhangúan tiltakoztak a kormány elképzelései ellen és felszólították a kabinetet, tegyen le a rendelet elfogadásáról.

A Ziarul Financiar szerint a kormány az adóemelésekkel akarja előteremteni a választási kampányban megígért jelentős bér- és nyugdíjemelések fedezéséhez szükséges pénzt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az oroszok is örülnek a Mueller-jelentésnek

Nem tartalmazott semmi újat Robert Mueller amerikai különleges ügyész jelentésének nyilvánosságra hozott kivonata és az sem támasztotta alá a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás