Kína, India és Oroszország erősíti együttműködését

A világbéke, a stabilitás és a fejlődés érdekében megállapodott a háromoldalú együttműködés fokozásában Kína, Oroszország és India vezetője pénteken a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletén megrendezett informális találkozójukon – jelentette a Hszinhua hírügynökség.

Hszi Csin-ping kínai elnök rámutatott, hogy mindhárom országnak globális befolyása van, és fontos stratégiai partnerei egymásnak, sok közös érdekük, hasonló fejlesztési céljaik vannak, és nagy felelősséget viselnek térségükért, de az egész világért is. Arra kérte partnereit, hogy fokozzák az együttműködést a világ előtt álló új nehézségek miatt.

Azt javasolta, hogy támogassák egy újfajta nemzetközi együttműködési rendszer kialakítását, járuljanak hozzá a kölcsönös bizalomerősítéshez, létesítsenek partneri kapcsolatokat a szövetségek helyett. Erősítsék az együttműködést az olyan többoldalú mechanizmusokon belül, mint a G20, a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) és a Sanghaji Együttműködési Szervezet.

“Indiának, Oroszországnak és Kínának segítenie kell a kereskedelem és a tőkebefektetések liberalizációját, a világgazdaság nyitottabbá tételét, és szembe kell szállnia a protekcionizmussal és az egyoldalú lépések politikájával” – mondta Hszi Csin-ping.

Kína, Oroszország és India vezetői háromoldalú megbeszélést tartanak a G20-csoport argentínai csúcsértekezletén 2018. november 30-án. (EPA/MICHAEL KLIMENTYEV / SPUTNIK / KREMLIN POOL)

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra a tényre mutatott rá, hogy a három ország baráti kapcsolatban áll egymással, és az egyenlőségen, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló egészséges viszonyt alakítottak ki. Mindhármuk érdekét szolgálja, és pozitív jelzést küld a világnak, hogy erősítik együttműködésüket.

Narendra Modi indiai miniszterelnök részben megismételte, amit a többiek mondtak, és felrótta a fejlett országoknak, hogy nem teljesítik vállalásukat a fejlődőkkel szemben, továbbá hogy még nagyon hosszú az út a 2030-ra kitűzött fenntartható fejlesztési célok eléréséig.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: MTI/Hszinhua

Felkapott hírek

Friss hírek

Diplomatikus, de nem minden feszültségtől mentes egyeztetések a G7-csúcson

A hét legfejlettebb ipari ország (G7) vezetői alapvetően eltérő nézeteik ellenére igyekeztek előremutató tárgyalásokat folytatni és megegyezésre jutni a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott csúcstalálkozójukon. A központi témák többek között az iráni atomalku, az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, valamint a brazíliai erdőtüzek voltak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás