G20: nem igazán jött össze a barátkozás a szaúdi koronahercegnek

Kiközösítették Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst a G20 argentínai csúcstalálkozóján az országvezetők hivatalos csoportképük készítésekor – közölte a Reuters brit hírügynökség pénteken.

A jelentés szerint a Szaúd-Arábia de facto irányítóját a többi vezető figyelmen kívül hagyta, „félrevonulva” álldogálhatott a csoport szélén, a csoportképen ugyanakkor rajta volt.

A Reuters megjegyezte, hogy Mohamed bin Szalmán jelenléte a csúcson vita tárgyát képezi, mióta nemzetközi megítélése súlyosan megromlott Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásának következtében. Számos ország, amely részt vesz a csúcson, elítélte a gyilkosságot, amelyhez több forrás szerint is köze volt a szaúdi trónörökösnek.

A koronaherceg azonban ettől függetlenül több vezetővel folytatott eszmecserét, amiről a szaúdi külügyminisztérium és a média is szorgosan hírt adott. A jelentések szerint Mohamed bin Szalmán találkozott Hszi Csin-ping kínai, Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai, valamint Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel, de szóváltásaikról nem közöltek részleteket.

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy „váltott pár udvarias szót” Mohamed bin Szalmánnal, de nem folytattak megbeszélést. Az al-Arabíja szaúdi hírtelevízió beszámolója szerint a két vezető találkozója barátságos hangulatú volt.

Buenos Aires, 2018. november 30.
Csoportkép a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozóján részt vevő politikusokról Buenos Airesben 2018. november 30-án.
MTI/EPA/Ballesteros

A francia elnöki hivatal közlése szerint Emmanuel Macron francia államfő közölte a trónörökössel, hogy ragaszkodni fog nemzetközi szakértők bevonásához a Hasodzsi-gyilkosság kivizsgálásába. Öt perces szóváltásuk során Macron „nagyon határozott üzenetet” közvetített a szaúdi vezetőnek a Hasogdzsi-ügy kapcsán, és egyúttal hangsúlyozta a jemeni konfliktus politikai úton történő rendezésének szükségét.

A Saudi Gazette nevű szaúdi hírlap közzétett egy videót a szóváltásról. A felvételen a két államférfi egymáshoz közel állva, suttogva beszél, Macron szigorú, feddő tekintettel magyaráz Mohamed bin Szalmánnak, aki látszólag zavarban van, kényszerűen mosolyog és bólogat, mintha el akarná oszlatni Macron aggodalmait. A felvétel alapján a Reuters szerint a trónörökös azt mondhatta, hogy „ne aggódj”, mire Macron közli, hogy „de aggódom”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A trónörököshöz azonban nem mindenki viszonyult látszólagos ridegséggel. Szemben másokkal, Vlagyimir Putyin orosz elnök lepacsizott vele, és jót nevettek, miközben elfoglalták egymás melletti ülőhelyüket a G20-csúcs plenáris ülésén.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »