Afrika-körkép: a legjobban és legrosszabbul vezetett országok

A kontinens kormányzatait évente vizsgáló Ibrahim index a politikai bizonytalanságot és a munkanélküliséget emelte ki, mint a legsúlyosabb kerékkötőket. A jelentés, ami 2008 és 2017 között több szempont alapján is rangsorolta az országokat arra figyelmeztet, hogy néhány, korábban ígéretesnek tűnő állam mára sokat veszített a lendületéből.

A beszámoló szerint Afrikában a fejlődést egy maroknyi állam biztosítja, akik értékeikkel felhúzzák az átlagot, míg sok más esetben inkább csak botladozó teljesítményről lehetne beszélni.

  • Mi az az Ibrahim index?
A felmérést finanszírozó Mo Ibrahim Alapítványt egy Londonban élő szudáni üzletember, Mo Ibrahim hozta létre 2006-ban, miután előző évben eladta mobiltelefoncégét, a Celtelt.

A pontozáson túl az alapítvány rendszeresen ötmillió dollárt adományoz egy olyan, a politikától már visszavonult afrikai államfőnek, aki hivatali ideje alatt tanújelét adta a jó kormányzás elvének.

A legjobban vezetett afrikai országok

A mutatók összesítését követően a legjobb öt közé Mauritius (79,5 pont), a Seychelles-szigetek (73,2 pont), Elefántcsontpart (71,1 pont), Namíbia (68,6 pont) és Botswana (68,5 pont) kerültek be.

Az eredmény arra is rámutatott, hogy a legnagyobb fejlődést idén három ország produkálta. Kenya, amely 8 helyet ugrott (a 19.-ről a 11.-re) előre, Marokkó, amelyik tízet (25.-ről a 15.-re), a legelképesztőbb fejlődést pedig Elefántcsontpart produkálta a maga 22. helyével, ugyanis tavaly a Lengyelország méretű nyugat-afrikai állam még a 41. helyen végzett az 54 vizsgált ország közül.

A világ legnagyobb kakaótermelőjeként is ismert Elefántcsontpart egy 2010-ben és 2011-ben, 3000 ember halálát követelő zavargássorozat után kezdett magára találni, olyannyira, hogy mára már éves szinten 10%-os gazdasági növekedést könyvelhet el.

Marokkó a Világgazdasági Fórum szerint Észak-Afrika legversenyképesebb gazdasága, míg Kenya éppen a 2017-es, sokak által vitatott tisztaságú elnökválasztás után próbál feltámadni. Nem meglepő módon a legsikeresebbnek azok az államok bizonyultak, ahol béke van, átlátható a kormányzat, valamint tisztelik és betartják a törvényeket.

Küszködő államok

A 30 éve törzsi háborúskodástól sújtott Szomália (13,6 pont) végzett az utolsó helyen, nem sokkal jár előtte a szintén konfliktusok és harcok gyötörte Dél-Szudán (19,3 pont), majd utánuk jön az elmúlt évek egyik legnagyobb vesztesének tekinthető Líbia (28,3 pont), mely az egyeduralmon alapuló Kadhafi-rendszer 2011-es összeomlását követően 15,6 pontot vesztett a mutató szerint.

„A fejlettebb országok többségének elfogyott a lendülete” – állapítja meg a jelentés. Beszédes, hogy a tényleges kormányzást mérő, 2008-ban 48,9-en álló index egyetlen ponttal tudott feljebb lépni tíz év alatt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Africanews.com

 

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás