Átment az olasz parlament felsőházán Salvini migrációs csomagja

Bizalmi szavazással fogadta el a római parlament felsőháza szerdán Matteo Salvini belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetőjének migrációs-biztonsági törvénycsomagját, miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szenátorainak egy része megtagadta ennek támogatását.

A törvény megszavazása az utolsó pillanatig bizonytalan volt. Végül a kormány bizalmi szavazásra bocsátotta a Matteo Salvini nevével fémjelzett csomagot, amelyre így 163-an voksoltak igennel, 59 volt a nemek száma, és 19 a tartózkodásoké. Ez az első alkalom, hogy törvény elfogadására a június 1-jén felállt M5S-Liga kormány bizalmi szavazáshoz folyamodott. Az M5S négy szenátora a szavazáskor kivonult az ülésteremből.

A csomag körüli feszültséget az M5S szenátorai váltották ki, akiknek egy csoportja már napokkal ezelőtt bejelentette, hogy nem szavazza meg a szerintük elfogadhatatlan rendelkezéseket. Mint mondták, a Salvini-rendelet nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva szigorítja az olaszországi migrációs rendszert, intézkedései pedig az alkotmányellenesség és az alapjogok megsértését súrolják.

Matteo Salvini már a szavazás előtt győzelemnek nevezte a migrációs-biztonsági csomag bevezetését. Közösségi oldalán azt írta: „szabályokat és rendet” kíván adni Olaszországnak.

Lyon, 2018. október 9.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter nyilatkozik a sajtónak az Európai Unió hat legnépesebb országa (G6) belügyminisztereinek lyoni találkozóján 2018. október 9-én. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

A szabályozásról bővebben

A szeptemberben bemutatott és Salvini-rendeletként ismert intézkedéscsomag jelentősen szigorítja az olasz migrációs és nemzetbiztonsági rendszert.

Az Olaszországba érkező bevándorlókat ezentúl a jelenlegi 90 helyett 180 napig tartóztatják fel a regisztrációs központokban a pontosabb azonosítás érdekében. A táborokat – amelyekből eddig a menedékkérők napközben szabadon távozhattak – lezárják.

Olaszország továbbra is nemzetközi védelemben részesíti a háború vagy más üldözés elől menekülőket, akiknek kérelmét kivizsgálják. Ezzel egy időben szigorítják az eddig más okból is kiadott humanitárius menedékkérelmek odaítélését.

Az Olaszországba érkező emberek 26 százaléka mostanáig majdnem automatikusan azonnali, bármilyen ellenőrzés nélküli humanitárius menedékjogot és ezzel együtt tartózkodási engedélyt kapott. Ez ideiglenes volt, de az esetek többségében aztán meghosszabbították. Az olasz jogszabályok értelmében a többségében Afrikából érkező és a tengeren átkelő emberekről azt feltételezték, hogy menedékre jogosultakról van szó.

Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, hogy valójában az érkezők alig 7 százaléka számít „valódi” menekültnek. A rendelet ezért pontosan megszabja, hogy Olaszországba érkezését követően mely esetekben kérhet valaki humanitárius okokból menedékjogot. A rendelet hat pontot sorol fel: az kérhet ilyen státuszt, aki kizsákmányolás, emberkereskedelem, családon belüli erőszak, illetve természeti katasztrófa áldozata, valamint ha orvosi kezelésre szorul vagy más emberi, társadalmi érdem alapján ítélik oda neki az olasz hatóságok.

Mindez a gyakorlatban a befogadóközpontok átalakítását is jelenti: eddig a nemzetközi védelemben részesülők és a más okból humanitárius menedékjogot kérők ugyanazokba a táborokba kerültek, ezentúl azonban az utóbbiak az illegális bevándorlóközpontokban várnak majd kérelmük elbírálására. Kivételt egyedül a kiskorúak jelentenek.

Bővítik továbbá a biztonságosnak tartott államok listáját, amelynek polgárai nem jogosultak védelemre, valamint kötelezővé teszik a menedékkérők befogadásával foglalkozó szervezetek támogatási rendszerének átláthatóságát.

A rendeletcsomag szerint ha valaki menedéket kap, majd bűncselekményt követ el, és első fokon elítélik, elveszíti menekültstátuszát. Szintén így jár (és kiutasítják) azt, akit a hatóságok veszélyesnek ítélnek meg. A terrorizmussal vádolt olasz állampolgárságú bevándorlót megfoszthatják olasz állampolgárságától. Emellett tovább szigorítják a menedékkérők fellebbezésének feltételeit.

Az olasz belügyminisztérium friss adatai szerint jelenleg csaknem 145 ezer ember van a különböző olaszországi táborokban, és év eleje óta 40 ezer menedékkérelmet nyújtottak be.

Szigorítják a házasság útján vagy másképpen szerezhető olasz állampolgárság elbírálását is, amelynek idejét az eddigi 24 hónapról 48-ra emelik, valamint közepes szintű olasz nyelvtudáshoz kötik.

A csomagban szereplő nemzetbiztonsági intézkedések többek között:

  • szigorítják a furgonok és kamionok bérlési feltételeit,
  • minden 100 ezernél nagyobb olaszországi városban bevezetik az elektromos sokkoló fegyverek hatósági használatát,
  • három évre emelik a terület vagy épületfoglalásért kiszabható börtönbüntetést,
  • valamint betiltják az utcai koldulást.

A törvény a képviselőház elé kerül, ahol nem kizárt az újabb bizalmi szavazás.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »