Leszerepelt a CSU a bajor tartományi választáson

A hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint a Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajor tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson.

A vasárnapi választáson a CSU csaknem hetven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Bajorországban, és nem lehet nélküle kormányt alakítani.

A kormánypártnál is nagyobb mértékben gyengült a Német Szociáldemokrata Párt (SPD): a német szociáldemokraták bajorországi történetük legrosszabb eredményével zárták a a választást.

A második számú politikai erő a CSU után a Zöldek pártja lett, a baloldali irányultságú ökopárt minden eddiginél több szavazatot gyűjtött. A müncheni Landtagban az eddigi négy helyett hat pártnak lesz frakciója, bejutott a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), és visszajutott a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP).

A hat bejutott párt eredményeiről részletesebben:

  • Az előzetes hivatalos végeredmény szerint a CSU a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg. Ez jobb az utolsó felmérésekben jelzett 33-35 százaléknál, de 10,4 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1950-es 27,4 százalék óta.
  • A Zöldek a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötték össze, ez több mint a duplája a 2013-ban elért 8,6 százaléknak. Főleg a nagyvárosokban szerepeltek jól, most először egyéni körzetekben is szereztek mandátumot, a fővárosban, Münchenben a 9 körzet közül 5-ben győztek, és a würzburgi egyéni körzetet is megnyerték.
  • A harmadik helyen egy tartományi párt, a CSU-tól jobbra álló Szabad Választók (Freie Wähler) végeztek a szavazatok 11,6 százalékával. A választás utáni első nyilatkozatok alapján a CSU leginkább velük alakítana kormányt, és a párt nyitott a kormányzati felelősségvállalásra.
  • A negyedik az AfD 10,2 százalékkal. A CSU-tól és testvérpártjától, az Angela Merkel kancellár vezette – csak Bajorországon kívül működő – Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló párt így a 16 német tartomány közül már 15-ben rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.
  • Az SPD az ötödik helyen végzett, a szavazatok 9,7 százalékával, ez alig a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak.
  • A Landtagból 2013-ban kiesett FDP éppen csak átlépte az 5 százalékos bejutási küszöböt, 5,1 százalékkal a hatodik helyen végzett.

A tartományi gyűlésnek az eddigi 180 helyett 205 tagja lesz. A CSU frakciójához 85 képviselő tartozik, a Zöldek képviselőcsoportja 38 tagból áll, a Szabad Választóknak 27, az AfD-nek és az SPD-nek egyaránt 22, az FDP-nek 11 mandátum jut.

A részvételi arány az előzetes adatok alapján 72,4 százalék volt, jelentősen emelkedett az öt évvel ezelőtti 63,6 százalékhoz képest.

A bajor tartományi alkotmány alapján az öt évre megválasztott új Landtagnak legkésőbb a választás utáni 22. napon, vagyis november 5-én meg kell alakulnia, és működésének első hetében miniszterelnök-választást kell tartania. Az új bajor kormány így legkorábban november 12-én alakulhat meg.

München, 2018. október 14.
Horst Seehofer német belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője a bajor tartományi választás estéjén Münchenben 2018. október 14-én. A közzétett eredmények szerint a CSU a szavazatok 37,2 százalékával a legtöbb szavazatot kapta, de elveszítette többségét. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A CSU már készül a kormányalakításra

A Keresztényszociális Unió megkapta a felhatalmazást a bajor választóktól a kormányzás folytatására – jelentette ki Horst Seehofer pártelnök vasárnap Münchenben a választás után. A CSU választási központjában tett nyilatkozatában kiemelte, hogy pártja nem ért el jó eredményt, és ennek okait fel kell dolgozni, de a következő időszakban „egységesen és teljes erővel” a választóktól kapott felhatalmazás megvalósítására, a kormányalakításra kell összpontosítani.

A berlini szövetségi kormányban a belügyminisztériumot vezető politikus a ZDF országos köztelevíziónak adott nyilatkozatában arról is szólt, hogy „okok egész sora” határozta meg a választási eredményt, amelyek „részben Münchenben, részben Berlinben”, részben pedig a bajor társadalom a CSU által nem megfelelően észlelt átalakulásában keresendőek.

Jelezte, hogy nem kíván lemondani pártelnöki tisztségéről. Mint mondta, senki sem vonhatja ki magát a felelősség alól, de „együtt folytattuk a kampányt, együtt határoztuk meg a témáit, és a vitákat is együtt folytattuk, különösen a bevándorlás jogi szabályozásáról” szólót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Markus Söder tartományi miniszterelnök, a CSU kampányának vezetője a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy valamennyi „polgári párttal” hajlandóak tárgyalni a kormányalakításról. Hozzátette, hogy a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártot nem sorolja a polgári erők közé és kizárja az együttműködést vele.

A CSU testvérpártjától, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár értékelte a bajorországi választást. Berlinben tett nyilatkozatában kiemelte, hogy azt eredmény nem meglepő. Most előre kell nézni, az október 28-i Hessen tartományi Landtag-választásra kell összpontosítani – mondta.

Mint azt a CDU főtitkára megjegyezte, az utóbbi hónapok viszálykodásai – különösen a hangnem és a stílus – nem segítették a CSU kampányát. Ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy a CSU a 2015-ös menekülthullám óta számos alkalommal bírálta Angela Merkel menekültpolitikai irányvonalát, és az idén nyáron a testvérpárti kapcsolat felbontásával fenyegető konfliktussá mélyítette a vitát. Ezzel összefüggésben egy, az ARD megrendelésére készített közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a bajor választók 70 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a CSU túl erősen koncentrált a menekültpolitikára és elhanyagolt más témákat.

Az eredmény ugyan megfelel a választás előtt készített közvélemény-kutatásoknak, a szociáldemokraták választási központjában mégis megdöbbenést okozott. Az urnazárás után alig fél órával el is kezdődtek a viták; Florian Post, az SPD szövetségi parlamenti frakciójának egy bajor tagja távozásra szólította fel a kampány vezetőjét, Natascha Kohnent, Christian Ude SPD-s volt müncheni főpolgármester pedig azt mondta, hogy „alapvető változások” szükségesek a pártban.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »