Egy lépéssel közelebb az orosz-ukrán egyházszakadáshoz

A konstantinápolyi ortodox szinódus csütörtökön megújította az ukrán ortodox egyház az orosz ortodox egyháztól való különválására vonatkozó korábbi támogató állásfoglalását – közölte Emmanuel francia metropolita a tanácskozás után újságírókkal. Petro Porosenko ukrán elnök üdvözölte a döntést, amely szerint folytatódik az ukrán ortodox egyház különválása az orosztól. Alekszandr Volkov, Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának sajtótitkára ugyanakkor úgy értékelte, hogy a konstantinápolyi patriarchátus ezáltal legalizálta az egyházszakadást, ami jóvátehetetlen következményekhez vezet a világ ortodoxiája számára.

Az Anadolu török hírügynökség beszámolója szerint a konstantinápolyi ortodox szinódus ülése után Emmanuel metropolita kijelentette, hogy az ukrán egyház különválásának folyamatával kapcsolatos döntés ezennel véglegessé vált, az ukrán kérelmet helyénvalónak találták. A konstantinápolyi szinódus október 9. és 11. között ült össze.

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka kedden a T24 nevű török hírportálnak nyilatkozva még úgy fogalmazott, hogy „jelenleg az előkészületi fázisban vagyunk, de az ukrán egyház elnyeri függetlenségét, a patriarchátus két képviselője Ukrajnában tartózkodik”.

A BirGün török kormánykritikus napilap internetes oldalán csütörtökön azt írta, hogy a konstantinápolyi patriarchátus két képviselője szerdán visszatért Isztambulba, és megtartotta előadását az ülés keretében. A szinódus ezt követően úgy határozott, hogy elismeri mindhárom ukrán ortodox egyházat, azt a kettőt is, amelyet Moszkva nem hajlandó.

Petro Porosenko ukrán elnök 2018. április 17-én fordult I. Bartolomaioszhoz azzal a kéréssel, hogy adjon ki bullát az egységes ukrajnai helyi egyház megalapításáról. A szabályok szerint az adott ország államfőjének kell kérelmeznie az egyház autokefállá, azaz független nemzeti egyházzá minősítését. Ebben a kérdésben – amennyiben nincs konszenzus az ortodox egyházak között – a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának van joga döntést hozni.

Jelenleg Ukrajnában két patriarchátushoz – a moszkvaihoz és a kijevihez – tartozó ortodox egyház működik. A moszkvai patriarchátushoz, vagyis az orosz ortodox egyház joghatósága alá tartozó ukrán egyházból szakadt ki 1992-ben a kijevi patriarkátus Filaret pátriárka vezetésével, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarchátus függetlenségét, azóta is szakadárnak tekinti, vezetőjét, Filaretet pedig kiátkozással büntette.

A harmadik ukrán ortodox egyház, az autokefál ortodox egyház a legkisebb. Vezetője Makarij metropolita, akit a moszkvai patriarchátus szintén egyházi átokkal sújtott. A konstantinápolyi szinódus most visszavonta mind a Filaretre, mind a Makarijra kimondott egyházi átkot.

Kijev: a döntés értelmében de facto autokefállá vált az ukrán ortodox egyház

Petro Porosenko ukrán elnök üdvözölte a konstantinápolyi szinódus csütörtökön hozott döntését, amely szerint folytatódik az ukrán ortodox egyház különválása az orosztól. „Megkaptuk az autokefáliát, és a gyűlés után az egységes ukrán egyház vezetője megkapja a tomoszt is (bullát, hivatalos egyházi iratot)” – állapította meg az államfő a hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleményében.

Filaret kijevi pátriárka, az orosz ortodox egyház joghatóságát el nem ismerő ukrán ortodox egyház vezetője kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy következő lépésként egyesítő gyűlést tartanak, azt követően pedig a már egységes ukrán nemzeti egyház megkapja a tomoszt az autokefáliáról. A pátriárka kijelentette, hogy az egységes ukrán egyház létrejötte után is létezhet más ortodox egyház Ukrajnában. Hozzátette viszont, hogy a moszkvai patriarchátus azon egyházkerületei, amelyek nem csatlakoznak az egységes ukrán egyházhoz, nem nevezhetik magukat többé ukrán egyháznak, hanem  orosznak kell hívniuk magukat.

Filaret kijevi pátriárka sajtótájékoztatót tart 2018. október 11-én Kijevben. (EPA/STEPAN FRANKO)

Az UNIAN ukrán hírügynökség tudósításában kiemelte, hogy a tomoszt a szinódus mostani háromnapos ülésének végeztével még nem kapta meg az ukrán egyház, azaz az eljárás még folytatódik. A tomoszt csak az egyházegyesítés után kapja meg az ukrán egyház.

Moszkva: Konstantinápoly legalizálta az egyházszakadást

A konstantinápolyi patriarchátus azáltal, hogy érvénytelennek minősítette a nem kánoni ukrán egyház moszkvai patriarchátus általi kiátkozását, legalizálta az egyházszakadást, ami jóvátehetetlen következményekhez vezet a világ ortodoxiája számára – jelentette ki Alekszandr Volkov, Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának sajtótitkára csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.

„Ez az egyházszakadás legalizálása. Konstantinápoly döntéseivel átlépi a vörös vonalat, és katasztrofálisan megsérti a világ ortodoxiájának egységét” – fogalmazott Volkov, aki az Szpasz orosz egyházi tévécsatorna csütörtök esti adásában egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az orosz ortodox egyház kénytelen lesz megszakítani az eucharisztikus közösséget a konstantinápolyi patriarchátussal és más lépéseket is megtenni.

Igor Jakimcsuk, a moszkvai patriarkátus egyházközi külkapcsolatokért felelős osztályának titkára a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy egyháza a történtekre „a leghatározottabb és legkeményebb választ” fogja adni Konstantinápolynak, amely megfelel a kialakult helyzetnek. Közölte, hogy az orosz ortodox szinódus hétfőn Minszkben fogja értékelni a helyzetet.

A moszkvai patriarkátus saját kánoni területének tekinti Ukrajnát, azt hangoztatva, hogy a három évszázada a joghatósága alá tartozó, de autonóm ukrán ortodox egyház sosem folyamodott autokefáliáért. Az orosz ortodox szinódus szeptember 14-én úgy határozott, hogy az orosz egyház kivonul a konstantinápolyi patriarkátus által irányított szervezetekből és megszünteti a közös főpapi liturgiákat. A tanács emellett arról is döntött, hogy Kirill pátriárka többé nem említi meg a szertartások során Bartolomaiosz nevét, „az eucharisztikus közösség” azonban mindeddig nem szakadt meg meg a két ortodox egyház között.

Tekintettel a tétekre, egyúttal nagyon is valós annak a veszélye, hogy az egyházszakadás vérontásba torkollik. Ennek megakadályozása érdekében az orosz és ukrán vezetőknek bölcs döntésekre és önuralomra kell törekedniük – ennek fontosságára egyébként a konstantinápolyi szinódus ülésén is felhívták a figyelmet.

Az orosz ortodox egyház számára rendkívül szerencsétlen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök cselekedetei igen mély éket vertek két olyan nemzet közé, amelyek régen jól kijöttek egymással. Amikor megtörténik az egyházszakadás, sokan talán nem lesznek elégedettek az eredménnyel. Mindazonáltal ha legalább vérontás nélkül véghezvihető, akkor ez elkönyvelhető egyfajta győzelemnek.

Ukrajna egy vallásháború küszöbén áll

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »