Hajszállal nyert a baloldal a svéd választáson, nehéz lesz a kormányalakítás

A svédországi választáson a 6004 szavazókörzetből 6000-ben leadott szavazatok összeszámlálása – 99,8 százalékos feldolgozottság – alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.

Összesen 6300 jelölt szállt versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért.

A baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese – az előzetes eredmények szerint – 144 képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Mérsékelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok – Szövetségként ismert – jobbközép koalíció 142-t. Az SD 5 százalékkal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest: 63 képviselői mandátumot nyert.

Stockholm, 2018. szeptember 9.
Stefan Löfven miniszterelnök, a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke nyilatkozik a sajtónak, amint megérkezik a párt eredményváró rendezvényére a svéd parlamenti választások napján, 2018. szeptember 9-én Stockholmban. (MTI/EPA/TT/Jonas Ekströmer)

Az SD vezetője, Jimmie Akesson – bár a voksok 20 százalékára számított – bejelentette, hogy pártja a választások győztese. „Hatalmas befolyásra tettünk szert abban, hogy mi fog történni Svédországban az elkövetkező hetekben, hónapokban és években” – mondta párttársainak.

Akesson felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra pártjával. Kristersson ezt elutasította, mondván: „Az egész választás során világosan fogalmaztunk. A Szövetség nem fog együtt kormányozni, és nem vitatja meg a kormányalakítást a Svéd Demokratákkal”.

A jobbközép miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor felszólította Stefan Löfven kormányfőt a lemondásra. „A kormánynak annyi” – fogalmazott Kristersson. Löfven elutasította az ellenzéki politikus javaslatát, és a pártok közti együttműködést sürgette. Közölte: minden tisztességes pártnak meg kell várnia a végleges eredményeket, amelyeket várhatóan szerdán tesznek közzé.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »