A szudáni elnök feloszlatta a kormányt

Feloszlatta a kormányt Omár el-Basír szudáni elnök vasárnap, aki ezt a kelet-afrikai ország gazdasági válságával, illetve azzal indokolta, hogy lépéseket kíván tenni a válság leküzdésére.

Az elnöki döntés értelmében 31-ről 21-re csökkentik a minisztériumok számát. Kartúm csökkenteni tervezi továbbá az állami kiadásokat a súlyos keményvaluta-hiány miatt, illetve növelni szeretné a gazdaság teljesítményét.

A szudáni elnöki hivatal közleménye nem tudatta, kiket neveznek ki a minisztériumok élére, de egy kormánytisztviselő közölte: Motáz Músszát, az ország eddigi öntözési és villamos energiaügyi miniszterét nevezték ki az új kormány élére. A tisztviselő hozzátette: a belügyminiszter és a védelmi miniszter maradnak posztjaikon.

A kelet-afrikai ország gazdasága 2011 óta gyengélkedik, miután Dél-Szudán kivívta függetlenségét és elszakadt Szudántól. Ez azért is érintette negatívan Szudánt, mert déli szomszédjának területe olajban gazdag, Szudánnak így az olajkitermelés háromnegyedétől búcsút kellett vennie. Ez pedig megfosztotta Kartúmot a külföldi valuta egyik forrásától.

A gazdasági válság az utóbbi években súlyosbodott, mivel a csökkenő devizatartalékok miatt korlátozzák a pénzváltást, amit a szudáni font elértéktelenedése és a dollár feketepiacának erősödése kísért. Az illegális váltók gyakorlatilag átvették a hagyományos bankszektor szerepét. Ennek egyik következménye, hogy Kartúmnak nehézségei támadtak az alapvető árucikkek behozatalában, például a búza importjában.

Januárban megduplázódott a kenyér ára, ami tüntetéseket váltott ki. Szudánban 65 százalékos az infláció.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek