Megkezdődtek a parlamenti választások Svédországban

Parlamenti választást tartanak ma Svédországban. Az előrejelzések szerint a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíció hajszálnyi, de stabil előnnyel rendelkezik kihívója, a jobbközép választási szövetséggel szemben, várhatóan azonban a két fő politikai blokk egyike sem lesz képes kormányzó többséget szerezni. A választás nagy nyertese azonban elemzők szerint az ellenzéki, bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja lehet.

Mintegy 7,4 millió svéd választópolgárt várnak az urnákhoz. Összesen 6300 jelölt száll versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért.

A baloldali blokk a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a szélsőbaloldali Baloldali Párt együttesen 4 százalékos fölénnyel rendelkezik a konzervatív Méréskelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok – Szövetségként ismert – jobbközép koalíciójával szemben – derült ki a Kantar SIFO és az Ipsos közvéleménykutató-cégek friss felméréseiből.

Stockholm, 2018. szeptember 4.
A svéd parlament stockholmi épületének hátsó oldala 2018. augusztus 30-án. (MTI/AP/Michael Probst)

A Kantar SIFO közvéleménykutató-cégnek a svéd rádió megbízásából korábban elvégzett felmérése szerint a baloldali pártok 41 százalékos támogatottsággal rendelkeznek, míg a jobbközép koalíció a voksok 37,7 százalékát szerezheti meg. Mindez azt valószínűsíti, hogy Svédországban ismét kisebbségi kormány alakul majd.
A kormányalakítás azonban a várakozások szerint nehéznek ígérkezik majd, mivel a közvélemény-kutatások szerint a két fő politikai blokk egyike sem lesz képes kormányzó többséget szerezni.

Egy harmadik erő, amellyel elemzők szerint számolni kell, a Jimmie Akesson vezette bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt. Az ellenzéki párt az előrejelzések szerint a vasárnapi választások nagy nyertese lehet. A választási kampány során a két fő politikai tömb pártjai bejelentették, nem kívánnak együttműködni Svéd Demokratákkal, amelyet friss felmérések 16-18 százalékos támogatottságon látnak.

A bevándorlásellenes és általánosságban EU-ellenes Svéd Demokraták ugyanakkor megfogadták, megbuktatnak minden olyan kormányt, amely nem engedi beleszólásukat a migrációs politikába.

A főbb kampánytémákat, mint az egészségügy és az oktatás az elmúlt hónapokban szinte teljes egészében háttérbe szorította a migrációs válság.

A Stefan Löfven miniszterelnök vezette szociáldemokraták jelenleg a legnagyobb erőt képviselik ugyan a parlamentben, de csak kisebbségi kormány élén irányítják az országot. Löfven a közelgő választást a svéd jóléti államról való referendumként próbálja beállítani miközben ráirányítja a figyelmet arra, hogy a tízmilliós országban eddig soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság szintje. A párt ennek ellenére történetének egyik legrosszabb eredményére, mintegy 25 százalékra számíthat. Löfven ugyanakkor elemzők szerint abban reménykedik, hogy megtarthatja a kormányrudat a jobbközép pártok külső támogatásával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / BBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »