A svéd választásokon is szélsőjobboldali áttöréstől tartanak

Várhatóan sem a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíció, sem kihívója, az ellenzéki négypárti jobbközép választási szövetség nem képes megszerezni a kormányzáshoz szükséges többséget Svédországban a szeptember 9-i parlamenti választásokon. Elemzők ugyanakkor a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt jelentős megerősödésére számítanak.

Mintegy 7,4 millió svéd választópolgárt várnak az urnákhoz vasárnap a parlamenti és helyhatósági választásokra. A 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért folyik majd a verseny. A kormányalakítás azonban a várakozások szerint nehéznek ígérkezik majd, mivel a közvélemény-kutatások szerint a két fő politikai blokk egyike sem lesz képes kormányzó többséget szerezni.

A Kantar SIFO közvéleménykutató-cégnek a svéd rádió megbízásából elvégzett felmérése szerint a Svéd Szociáldemokrata Párt, Zöld Párt, illetve a szélsőbaloldali Baloldali Párt koalíciója 41 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Fő riválisuk, a konzervatív Mérsékelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok – Szövetségként ismert – jobbközép koalíciója előrejelzések szerint a voksok 37,7 százalékát szerezheti meg.

Egy harmadik erő, amellyel elemzők szerint számolni kell, a Jimmie Akesson vezette, bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt. Az előrejelzések szerint ugyanis az ellenzéki párt lehet a vasárnapi választások nagy nyertese. A Kantar SIFO felmérése 19 százalékon látja a párt támogatottságát, ami hat százalékos javulást jelent a 2014-es eredményeihez képest. A Svéd Demokraták ezzel a második legnagyobb politikai erővé léphetnek elő a szociáldemokraták után.

A Stefan Löfven miniszterelnök vezette szociáldemokraták a legnagyobb erőt képviselik ugyan a parlamentben, de csak kisebbségi kormány élén irányítják az országot. Löfven minden igyekezete arra irányul, hogy pártját a megmérettetés küszöbén Svédország jóléti rendszerének letéteményeseként tüntesse fel, ennek ellenére a szociáldemokraták az 1920-as évek óta történetük legrosszabb eredményére számíthatnak. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis 25 százalékon állnak, ami hat százalékos veszteséget jelent a legutóbbi, 2014-es választások eredményeihez képest.

“A svéd voksolók általában a kormányon lévő pártokat büntetik” – mondta Anders Sannerstedt, a lundi egyetem politikatudományi docense a dpa német hírügynökségnek. Hozzátette: a szociáldemokraták támogatottságának ilyen mérvű esése illeszkedik a skandináv térség más államaiban is megfigyelhető azon trendbe, hogy a baloldali testvérpártok elveszítették hagyományos szavazóbázisukat a társadalmi szerkezet és a munkaerőpiac átalakulásainak köszönhetően.

Löfven a közelgő választást a svéd jóléti államról való referendumként próbálja beállítani miközben ráirányítja a figyelmet arra, hogy a tízmilliós országban eddig soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság szintje.

Västeras, 2018. szeptember 5.
Stefan Löfven svéd miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt vezetője (b) és Helene Hellmark Knutsson felsőoktatási és kutatásügyi miniszter a västerasi Malardalen Egyetemen kampányol 2018. szeptember 5-én, négy nappal a svéd parlamenti választások előtt. (MTI/EPA/Fredrik Sandberg)

Mindezt azonban a kampány során több alkalommal is háttérbe szorították a bevándorláshoz köthető témák, így a migráció mellett a bevándorlóknak a svéd társadalomba történő integrációja, akárcsak a jogállamisággal összefüggő kérdések. Ez utóbbi témakör annak kapcsán került előtérbe, hogy egyes nagyvárosok – mint például Malmö és Göteborg – többségében bevándorlók lakta negyedeiben nem ritkák a bandák közti összecsapások, illetve az autók gyújtogatása.

A migrációs válság csúcsán, 2015 végén Löfven kormánya szigorította az ország bevándorlási szabályait. Svédország akkor Németország és Ausztria mellett a szíriai és iraki menekültek, s a fiatalkorú afgán menedékkérők fő célállomása volt az EU-n belül. A svéd miniszterelnök hangsúlyozta: a terhek megosztását szeretné az EU-tagállamok között, miközben fenn kívánja tartani az uniós elvárásoknak megfelelő bevándorlási politikát.

A keményebb fellépés ártott a szociáldemokraták koalíciós partnerének, a bevándorlást támogató svéd Zöld Pártnak. A kisebbik kormánypárt ugyanakkor némi támogatottságot tudott gyűjteni a klímaváltozással kapcsolatos vitában, amelyet kiélezett a hosszan tartó nyári hőhullám és aszály, valamint az ország központi térségeiben az erdőtüzek pusztítása.

Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták vezetője a kormányt, de az ellenzéket is bírálja a véleménye szerint kudarcot vallott bevándorlási politikáért. Legutóbb kijelentette: meg akarja állítani az uniós menekültelosztási kvóták alapján érkező menedékkérők befogadását.

Mint azt Sannerstedt megjegyezte, a migrációs vita jelentős mértékben hozzájárult a párt felemelkedéséhez. A politológus felhívta a figyelmet, hogy a Svéd Demokraták “tavaszi nagytakarítása”, amelynek keretében eltávolították a bevándorlásellenes párt soraiból a nyíltan rasszista és neonáci tagokat, szalonképesebbé tette őket a választók körében.

A választási kampány során a két fő politikai tömb pártjai bejelentették, hogy nem kívánnak együttműködni az idegengyűlölet talaján álló Svéd Demokratákkal. Akesson viszont ismételten hangsúlyozta: nem engedi, hogy pártját kiszorítsák a politikai életből.

Ulj Kristersson, a konzervatív Mérsékelt Párt vezetője kijelentette, hogy meg akarja buktatni Löfvent, az általa vezetett jobbközép koalíciója kívánja átvenni a kormányzást, ugyanakkor hangsúlyozta: “sem egyeztetni, sem együttműködni nem fog a Svéd Demokratákkal”.

Sannerstedt úgy vélte, hogy a kisebbségi kormányzásra megoldás lehet a rivális politikai blokk pártjaival történő eseti jellegű együttműködés. “Ilyen már korábban is volt” – mondta a politológus, s rávilágított, hogy Németországgal ellentétben Svédországban nincs hagyománya a nagykoalíciós kormányzásnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás