Egyre csak romlik az amerikai-orosz viszony

Oroszország olyan választ ad majd az újabb amerikai szankciókra, amellyel nem árt majd a saját érdekeinek – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a tárca honlapján kedden közölt állásfoglalásában.

Rjabkov szerint Washington „hamis ürüggyel” és bizonyítékok híján vezetett be újabb büntetőintézkedéseket Moszkva ellen. Kedden ugyanis az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy az Egyesült Államok ismét szankciókkal sújtott orosz személyeket és vállalatokat, részben a kibertérben kifejtett tevékenységük, részben pedig az Észak-Korea elleni, az olajtermékek exportjára vonatkozó tilalom feltételezett kijátszása miatt.

„A kétoldalú és a nemzetközi problémákhoz való vaskalapos, szemellenzős és agresszív amerikai hozzáállással szembeállítjuk a konstruktív napirend szerinti, nyugodt és módszeres munkát. A szankciókra eddig is és a jövőben is úgy fogunk válaszolni, hogy az ne okozzon kárt a tulajdon érdekeinknek” – írta a magas rangú diplomata.

Rjabkov kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem tudja majd keresztülvinni az Észak-Korea elleni szankciók további bővítését. A miniszterhelyettes a Mezsdunarodnaja Zsizny című magazinnak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy Oroszország ellenségnek való beállítása romboló hatással van az orosz-amerikai viszonyra.

  • Érik az újabb szankciós csata
Az elmúlt néhány hétben kölcsönös fenyegetőzéseknek lehettünk szemtanúi:

  • Augusztus elején amerikai demokrata párti és republikánus szenátorok egy csoportja törvényjavaslatot terjesztett elő Oroszország elleni újabb szankciókra. A tervezet az orosz szuverén adóssággal összefüggő tranzakciók szűkítését indítványozza, orosz energetikai és olajprojekteket, valamint az orosz uránimportot érintő megszorításokat, továbbá az orosz politikai és gazdasági élet egyes szereplői elleni büntetőintézkedéseket javasol. Az amerikai javaslat célja az, hogy megbüntessék Moszkvát az amerikai választásokba történt beavatkozásáért, valamint a szíriai és ukrajnai orosz szerepvállalásáért. A törvényjavaslat egyúttal a kiberbűnözés elleni harc erősítését is szorgalmazza. A szankciós félelmek miatt a rubel dollárhoz viszonyított árfolyama közel kétéves mélypontjához közeli szintre gyengült.
  • Egy héttel később Washington közölte, hogy a Szkripal-ügy miatt is szankciókat vezet be Oroszország ellen, amelyek várhatóan a napokban életbe is lépnek, majd három hónap múlva újabb szankciók várhatók, ha addig Moszkva nem ad biztosítékot arra, hogy a jövőben többé nem alkalmaz vegyi fegyvert és lehetővé teszi az ENSZ-ellenőrzést is. Az augusztus végén életbe lépő büntetőintézkedések pénzügyi és exportkorlátozások lesznek, a második körben várható szankciók viszont ennél is szigorúbbak lehetnek.
  • A Kreml elfogadhatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok az Oroszország ellen bevezetendő újabb gazdasági szankciókat a Szkripal-ügyhöz kösse, „amelyhez Moszkvának nem volt köze”, így ellenintézkedések kidolgozására készül a várható, barátságtalan amerikai lépések miatt.
  • Erre Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csak rátett egy lapáttal, amikor gazdasági háború meghirdetéséhez hasonlította az Oroszország elleni amerikai szankciók lehetséges továbberősítését, amire szerinte gazdasági, politikai és egyéb eszközökkel kellene reagálni.

Az orosz diplomáciai tárca emellett egy külön állásfoglalásban úgy fogalmazott: Moszkva „le fogja vonni a szükséges következtetéseket” abból, hogy a Microsoft az amerikai „félidős” kongresszusi választásokba történő beavatkozással vádolta meg alaptalanul Oroszországot. Az amerikai szoftveróriás kedden azt közölte, hogy újabb orosz hackertámadási kísérleteket leplezett le a novemberi politikai erőpróba közeledtével, amelyek célpontjai amerikai politikai intézmények voltak.

A minisztérium sajnálkozását fejezte ki, hogy egy nagy nemzetközi vállalatnak, amely régóta aktívan van jelen az orosz piacon „részt kell vennie az Washingtonon úrrá lett boszorkányüldözésben”. Az állásfoglalás szerint „egyszerűen nincs és nem is lehet bizonyíték” az orosz elektronikus beavatkozásra.

Moszkva szerint a szankciók részét képezik az amerikai választási kampánynak

Az Egyesült Államok által Oroszország ellen bevezetett szankciók részét képezik az amerikai félidős kongresszusi választásokat megelőző kampánynak, a jövőben több hasonló intézkedésre lehet számítani – írta Facebook-bejegyzésben kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

„A választások még nem zajlottak le, a szankciók már elkészültek. Miért? Azért, mert ez fontos tényező a választási kampányban” – fogalmazott Zaharova.

A szóvivő Chistopher Ford, az amerikai külügyminisztérium nemzetközi biztonságért felelős helyettes államtitkára kijelentésére reagált, amely szerint az Egyesült Államok kész újabb gazdasági büntetőintézkedéseket bevezetni Oroszország ellen a novemberi törvényhozási választásokba való beavatkozás címén. Korábban Christopher Krebs amerikai belbiztonsági miniszterhelyettes egy szenátusi bizottsági meghallgatáson közölte: Washingtonban félelmek vannak azzal kapcsolatban, hogy a választások orosz kibertámadások célpontjává válnak.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »