A németek kiadják Spanyolországnak a katalán exelnököt

Németország kiadja Spanyolországnak Carles Puigdemont volt katalán elnököt – közölte csütörtökön a schleswig-holsteini ügyészség, miután a tartományi felsőbíróság jóváhagyta a politikus átadását a spanyol hatóságoknak.

A bíróság azt állapította meg, hogy Puigdemontot a lázadás vádja miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de miután közpénzek elsikkasztásával is vádolják, amiatt igen.

Az ügyészség közölte: a vádhatóság hamarosan jóváhagyja a katalán politikusra vonatkozó kiadatási kérelmet. Az ügyészség június 1-jén azt is kezdeményezte, hogy szökés veszélye miatt helyezzék ismét kiadatási őrizetbe Puigdemontot, de a bíróság ezt arra hivatkozva elutasította, hogy eddig mindig eleget tett annak, ha a bíróság elrendelte, hogy vegyék őrizetbe.

Puigdemont ügyvédei hangsúlyozzák, hogy a schleswigi bíróság döntése értelmében a korábbi katalán vezetőt Spanyolországban sem lehet majd felelősségre vonni lázadás miatt, mert Németország pusztán ezen vádpont miatt nem adhatná ki Madridnak.

Berlin, 2018. június 21.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök érkezik a Quim Torra katalán elnökkel szervezett megbeszélésére Berlinben 2018. június 21-én. A bíróság még április 5-én elrendelte Puigdemont kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztette a határozat végrehajtását és engedélyezte, hogy bizonyos feltételek mellett szabadlábon várja be kiadatási ügyének lezárását. Puidemont ellen az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése, a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása, lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt emeltek vádat Spanyolországban. (MTI/EPA/Markus Heine)

Carles Puigdemontot márciusban vették őrizetbe a német hatóságok, amikor Dániából beutazott Németországba.

A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, a madridi kormány által alkotmányellenesnek tekintett népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult meg az autonóm tartományban.

A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Puigdemont ügyvédei fellebbezésre készülnek

Fellebbezésre készülnek Carles Puigdemont jogi képviselői a volt katalán elnök kiadatása ellen – derült ki Gonzalo Boye ügyvéd csütörtöki Twitter-bejegyzéséből.

A függetlenségi politikus védője ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a kiadatást a kisebb súlyú, „közpénz hűtlen kezelése” vád miatt látta indokoltnak a német bíróság, nem pedig a lázadás vádja miatt.

„Ez nagy hír!” – reagált Quim Torra jelenlegi katalán elnök, aki szintén ezen az internetes közösségi oldalon kifejtette: a döntés újból bizonyította egy olyan bírósági ügy „félrevezetéseit és hazugságait”, amelynek el sem kellett volna kezdődnie.

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »