Migráció: Merkel azért húzhatta be a vészféket, mert félti a hatalmát

A kormányfői és pártelnöki tisztségét fenyegető vereség veszélye miatt kötött megállapodást Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke Horst Seehofer belügyminiszterrel, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével a menekültügy körüli vitájuk lezárásáról – írta a Bild című német lap szerdán.

A lap kiemelte, hogy Angela Merkel több mint 12 éve vezeti a német kormányt, és nevezték már a világ legnagyobb hatalmú asszonyának is. Így adódik a kérdés: miért hagyta hétfőn, hogy “méltatlan módon megalázzák”?

“A válasz: azért, mert nem akart a CDU és a CSU történelmi szakításának felelősévé válni, mert (joggal) feltételezte, hogy végül kevesebb engedményt kell tennie, mint Seehofernek, mindenekelőtt pedig azért, mert világossá tették számára, mennyire közel áll a szakadék széléhez” – írta a Bild.

A lap szerint hétfőn folyamatosan erősödött a kancellárra nehezedő nyomás. A CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülésén hatalmas tapssal fogadták Volker Kauder frakcióvezető azon kijelentését, hogy mindkét párt, így a CDU is megállapodást vár el a vezetőktől. A CDU egyik képviselője, Axel Fischer erről azt mondta a Bildnek: “ha Seehofer és Merkel ma nem tud megegyezni egymással, akkor le kell cserélni a vezetőket”.

A frakció legnagyobb platformja, a német gazdaság gerincét adó közepes méretű vállalatok érdekeinek képviseletére szerveződött csoportosulás (Parlamentskreis Mittelstand) tovább fokozta a nyomást: hozott egy külön határozatot, amely szerint a CDU/CSU frakciószövetség fennmaradását nem lehet megkérdőjelezni, ezért amennyiben a két pártelnöknek nem sikerül megegyeznie, kedden ismét össze kell hívni a képviselőket, és nekik kell szavazással eldönteni a vita kimenetelét.

A Bild szerint a kancellár bizalmasai egyértelművé tették számára, hogy egy esetleges frakciószavazáson nem az ő álláspontját, hanem Horst Seehoferét támogatná a többség. Ezt pedig Angela Merkel mindenképpen el akarta kerülni, mert a gyengeség jelének tartotta volna.

A döntő pont egy hatszemközti beszélgetés volt, amelyet a két pártelnök Wolgang Schäuble Bundestag-elnökkel, a CDU egyik legtekintélyesebb politikusával folytatott. Ő valószínűleg megismételte a vita miatt korábban tartott válságtanácskozásokon tett kijelentését, hogy a CDU/CSU pártszövetség “a szakadék szélén” áll, ami azt is jelenti, hogy a pártszövetség vezetői is elbukhatnak. Wolfgang Schäuble mutatta meg a megoldáshoz vezető utat is: a tranzitzónákról szóló 2015-ös elképzelés felújítását.

A tranzitzóna helyett ezúttal tranzitközpontnak nevezett új intézmény megfelel Horst Seehofernek, mert lehetővé teszi a menedékkérők visszafordítását a határon, és megfelel Angela Merkel azon követelésének is, hogy Németország csak az érintett partnerországokkal egyeztetve lépjen az ügyben. A Bundestag elnöki irodájában folytatott megbeszélés után már “minden viszonylag gyorsan ment” – mondta a Bild egyik forrása.

Berlin, 2018. júluius 4.
Angela Merkel német kancellár szavazókártyával a kezében voksolni készül a 2018-as szövetségi költségvetésnek a kancellári hivatal fejezetéről tartott vitája végén a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2018. július 4-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A Die Welt című lap szerint a vita végkimenetele szakítás Angela Merkel 2015 óta követett politikájával, mert a CSU vezetője elérte, hogy legyen lehetőség megtagadni a belépést menedékkérőktől a német határon. Éppen ez az, amit a kancellár el akart kerülni, de végül kénytelen volt elfogadni.

A Spiegel Online hírportál értékelése szerint a megállapodás nem zárja le Angela Merkel és Horst Seehofer konfliktusát, a viszály bármikor kiújulhat, mert megoldás helyett csak “kitoloncolták” a problémát:

  • Kitoloncolták a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD), amelynek most választania kell, hogy elfogadja-e a tranzitközpont intézményét, miután 2015-ben elutasította a tranzitzónák kiépítését, vagy nem fogadja el, és ezzel előidézi a kormány bukását.
  • Kitoloncolták Ausztriába, illetve az EU-s partnerországokba, amelyeknek most megállapodást kellene kötniük Berlinnel a Németországba igyekvő menedékkérők visszafogadásáról.
  • Végül kitoloncolták a jövőbe, hiszen Horst Seehofer a megállapodás előtt néhány órával még – a Süddeutsche Zeitung című lapnak nyilatkozva – azt hangoztatta, hogy “nem hagyom, hogy menesszen egy kancellár, aki csak miattam lett kancellár”, és azt is mondta, hogy “meg kellene hajolnom, de nem tehetem”, továbbá megjegyezte, hogy “kidob az a személy, akit én segítettem nyeregbe”. Ilyen kijelentéseket pedig nem tűrhet el egy kormányfő egy minisztertől.

Angela Merkel mégis eltűri, mert “a falhoz szorították”, hiszen ha a közös frakciónak arról kellene döntenie, hogy feladják a pártszövetséget, “vagy feláldozzák a kancellárt, akkor Merkelnek valószínűleg befellegzett” – írta a Spiegel Online.

  • Előzmények
A CDU és a CSU hétfőn egy három pontból álló megállapodással zárta le hetek óta húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

A testvérpártok egyetértésre jutottak, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni mindazon menedékkérők belépésének akadályozására, akik menekültügyi eljárását az EU-s szabályok alapján nem Németországban kell lefolytatni, hanem abban a tagállamban, amelyben elsőként regisztrálták őket.

Ezért úgynevezett tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes államba. Amennyiben pedig a menekültügyi eljárás lefolytatásában illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni az EU-s visszaküldési szabály végrehajtását célzó együttműködés javításáról, akkor az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Véget ért a német kormányválság

Forrás: MTI

Friss hírek

Katonákkal pótolják a brit kamionsofőröket

A Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a kamionsofőrök összesített száma a korábbi 305 ezerről 235 ezerre csökkent az elmúlt egy évben. A sofőrhiány súlyos ellátási gondokat okozott az üzemanyag-ellátásban, így ideiglenesen a katonaságból irányítanak át sofőröket.

Read More »

Kamatemelésre készül a brit jegybank

A Bank of England kormányzója szerint a kereslet a vártnál kisebb mértékben terelődött át az árukról a szolgáltatásokra a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak múltával - ez azért lenne fontos, mert a szolgáltatási szektor állítja elő a brit hazai össztermék hozzávetőleg 80 százalékát. Eközben viszont csúcsra futott az infláció.

Read More »

Hétindító elemzés: euró-dollár, Nasdaq és arany

A mai videóban az EUR/USD, az US100, azaz a Nasdaq index és az arany ármozgásai szerepelnek. A Nasdaq egy rendkívül szép, a Surf vonalak által visszaigazolt piaci mozgást hajtott végre. Az egyes zónából való kitörés fellendülést hozhat az amerikai index grafikonján, tehát az elit százas támadhatja a hármas zónát.

Read More »