Elhárult az utolsó akadály, megalakulhat a cseh kormány

Cseh- és Morvaország Komunista Pártja (KSCM) lehetővé teszi, hogy Andrej Babis miniszterelnök második kormánya bizalmat kapjon a parlamenti alsóházban – döntött a párt központi bizottsága szombaton Prágában.

„A központi bizottság azt ajánlja a párt képviselői csoportjának, hogy a bizalmi szavazáskor aktívan támogassa az ANO és a CSSD kisebbségi koalíciós kormány megszületését” – mondta Vojtech Filip pártelnök az ülés után újságíróknak. Megjegyezte, hogy a központi bizottság mintegy kétharmada támogatta a kormány megtűrését, míg egyharmad elutasította.

Bár Filip nem pontosította, hogy mit jelent az „aktív támogatás”, az ülésen résztvevő más kommunista vezetők szerint képviselőik a parlamenti alsóházban megszavazzák a kormányprogramot, ami egyet jelent a bizalom kimondásával. A cseh sajtó szerint korábban arról volt szó, hogy a kommunista képviselők a szavazáskor kivonulnának az ülésteremből, s ezzel csökkentenék a bizalom megszerzéséhez szükséges szavazatszámot.

„A kormányprogram tartalmazza a párt hét kiemelt követelését. Ezek megvalósítását a következő napokban az ANO és a KSCM között aláírandó türelmi paktum fogja bebiztosítani” – mutatott rá a pártelnök, aki egyben a parlamenti alsóház alelnöke is.

A kommunista párt hét kiemelt programpontja között van egyebek között:

  • egy általános népszavazási törvény elfogadása,
  • a minimálbér emelése,
  • az egyháznak visszaszolgáltatott vagyon megadóztatása,
  • továbbá Csehország természeti kincseinek, gazdagságának állami védelme. A kormánynak meg kellene például akadályoznia, hogy a természeti kincsek kiaknázása külföldi kézbe kerülhessen.

Prága, 2018. június 6.
Andrej Babis cseh miniszterelnök, a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom elnöke sajtótájékoztatót tart a prágai várban 2018. június 6-án, miután másodszor is kormányalakítási megbízatást kapott Milos Zeman államfőtől. Babis első, kisebbségi kormánya januárban megbukott, mert nem kapta meg a parlament bizalmát. A miniszterelnök és kormánya azóta ügyvezetőként irányította az ország ügyeit. (MTI/EPA/Martin Divisek)

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalomnak és kisebbik koalíciós partnerének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) a 200 tagú alsóházban együtt 93 képviselője van (78 és 15 mandátum), ezért a parlament bizalmát csak egy harmadik erő segítségével szerezheti meg.

Az ANO már korábban megállapodott a kommunista párttal, amelynek 15 mandátuma van, hogy az a bizalmi szavazáskor támogatja, és később is biztosítja a kormányzáshoz szükséges többséget. A végső szót az ügyben most mondta ki a KSCM szélesebb vezetősége.

A bizalmi szavazásra a 200 tagú parlamenti alsóházban várhatóan július 11-én kerül sor. A kisebbségi kormányt támogató három pártnak együttesen 108 képviselője van a testületben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »