Újra esélyt kap Babis a kormányalakításra

Milos Zeman cseh államfő még június közepe előtt második alkalommal is Andrej Babist nevezi ki miniszterelnöknek, és hivatalosan megbízza az új kormány megalakításával. Ezt maga Zeman közölte hétfőn este a közszolgálati Cseh Televízió által sugárzott rövid interjúban. 

Andrej Babis –  aki az októberi választáson győztes ANO mozgalom elnöke – első kormányalakítási kísérlete januárban megbukott, így Babis és kormánya azóta ügyvezetőként irányítja az ország ügyeit.

“Andrej Babist még június 15-e előtt biztosan kinevezem kormányfőnek” – jelentette ki a cseh államfő. Megjegyezte, hogy a kinevezés pontos dátumát néhány napon belül határozza meg. Zeman kifejtette: eljárásával fel akarja gyorsítani a kormányalakítást, és bizonyos nyomást kíván gyakorolni a Cseh Szociáldemokrata Pártra (CSSD), amely június 14-ig belső szavazáson dönti el, hogy kormánykoalícióra lép-e az ANO-val.

  • Előzmények:

Az államfő szerint a pártszavazás eddigi lefolyása azt jelzi, hogy a szociáldemokraták többsége a koalíció mellett teszi le a voksát.

“Ha nem ez lenne az eredmény, van egy B-tervem is. Arról azonban előbb Andrej Babist fogom tájékoztatni” – szögezte le Zeman. Hozzátette: nem előrehozott választásról van szó. A köztársasági elnök, miután kormányfővé nevezi ki Babist, két hetet ad neki, hogy előterjessze kormánya tagjainak névsorát. Az új kormány iránti bizalmi szavazásra a parlamenti alsóházban július végén kerülhet sor – vélekedett Zeman. Nem zárta ki, hogy a parlament ülésén személyesen is részt vesz.

“Amennyiben június közepéig valóban újra kormányfővé nevez ki az államfő, akkor a kormány minisztereinek névsorát két hét alatt előterjesztem” – reagált az elnöki bejelentésre Babis.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint az új kormányt az ANO és a CSSD koalíciója alkotná, amelyet a kommunisták valamilyen módon támogatnának vagy megtűrnének. Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a CSSD-nek a 200 tagú képviselőházban 93 képviselője van (78 és 15), és csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a kormányzáshoz.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás