Szöul nem érdekelt Észak-Korea szétesésében

Phenjan felszólította szombaton Szöult, hogy a nemzetközi és belföldi körülményektől függetlenül hajtsa végre a panmindzsoni nyilatkozatban foglaltakat, Trump pedig bejelentette: az eredeti tervek szerint megtartják a csúcstalálkozót. 

„A panmindzsoni nyilatkozatot Északnak és Délnek következetesen végre kell hajtania, a helyzet és a körülmények változásától függetlenül. Együtt kell működniük, hogy kedvező feltételeket teremtsenek a nyilatkozatban foglaltak végrehajtásához” – írta jelentésében a phenjani politikai vezetés szócsövének tekintett a KCNA észak-koreai hírügynökség.

A jelentés a legfontosabb feladatnak nevezi a két ország közötti kapcsolat gyökeres javítását, a Koreai-félsziget békéjének megteremtését és felvirágoztatását a panmindzsoni nyilatkozat végrehajtásával.

Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter (j2) és Ri Szon Gvon, a Korea-közi ügyekért felelős észak-koreai hivatal vezetője (b2) kezet fog a tárgyalóasztalnál a két Koreát elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban 2018. június 1-jén. A felek az Észak- és Dél-Korea közötti április végi csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatban foglaltak megvalósításáról tárgyalnak. (MTI/EPA/Pool)

Szon Jong Mu dél-koreai védelmi miniszter szombaton Szingapúrban a Shangri-la Dialogue nevű, évente megrendezett biztonságpolitikai konferencián felszólalva kijelentette, hogy Szöul nem érdekelt Észak-Korea szétesésében, és nem törekszik a két ország egyesítésére oly módon, hogy „felfalja” Észak-Koreát. Mint fogalmazott, Szöul a „három nem” elvhez tartja magát:

  • nemet mond Észak-Korea szétesésére
  • nem falja fel,
  • és nem törekszik az újraegyesítésre mesterséges intézkedésekkel.

Leszögezte, hogy a Koreai-félszigetnek mentesnek kell lennie a katonai szembenállástól, és a helyzetnek a félsziget atommentesítése felé kell haladnia.

Nem vonják ki az amerikai katonákat

Ugyanezen a biztonsági konferencián James Mattis amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok célja Észak-Korea teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelése.

James Mattis beszéde nagy részét Kínának szentelte. Mint mondta: Washington továbbra is eredményközpontú, konstruktív kapcsolatra törekszik Pekinggel, Kína politikája a Dél-kínai-tenger vitatott részein ugyanakkor megkérdőjelezik Peking távlati céljait.

Kínának a Dél-kínai-tengeren a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal is területi vitája van, és több vitatott hovatartozású szigeten jelentős építkezésekbe kezdett, s némelyikre katonai létesítményeket és fegyvereket is telepített.

Kína rakéták telepítésével válaszolt a hágai bíróság döntésére

Kína szerint nem léteznek mesterségesen létrehozott szigetek

Kérdésre válaszolva azt is világossá tette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un közelgő, június 12-én tartandó szingapúri csúcstalálkozóján nem lesz szó arról, hogy kivonják-e az amerikai katonákat Dél-Koreából, vagy akárcsak csökkentsék a létszámukat. Az Egyesült Államok 28 500 katonát állomásoztat Dél-Koreában.

Megtartják a csúcstalálkozót

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház Rózsakertjében bejelentette, hogy a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót június 12-én Szingapúrban – a korábbi halasztásra vonatkozó bejelentéssel ellentétben – mégis megtartják.

A júniusi csúcstalálkozó valószínűleg csak az első lesz az atomfegyverek leszereléséről szóló találkozók sorában. Trump fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Kínának nagyon jelentős szerepe volt a csúcstalálkozó létrehozásában.

„Megállapodást fogunk kötni és most megindítjuk az ehhez vezető folyamatot” – fogalmazott Trump, és hitet tett amellett, hogy ezt a tárgyalássorozatot siker koronázza majd.

Forrás: MTI/Yohnap/Hszinhua/Reuters/TASZSZ

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »