Titokban ismét Kínában járt Kim Dzsong Un

Feltehetően ismét Kínában tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, nyilvánvalóan azért, hogy tovább erősítse országa kapcsolatát hagyományos szövetségesével, mielőtt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel – jelentették kedden hírügynökségek. Az észak-koreai diktátor alig egy hónap alatt másodszor egyeztet Kínában.

A jelentések szerint egy észak-koreai repülőgép szállt le hétfőn az északkelet-kínai Talien város repülőterén egy phenjani tisztségviselővel a fedélzetén, majd néhány órával később visszarepült. Bizonyos körülmények – biztonsági intézkedések, forgalomkorlátozás a városban és a repülőtéren – arra utaltak, hogy az illető maga Kim Dzsong Un lehetett.

Erősítette a gyanút az is, hogy Talien és Phenjan között nincs menetrend szerinti járat, az NHK japán köztévé híradásában pedig elhangzott, hogy a szóban forgó repülőgépet Kim Dzsong Un szokta használni. A NHK felvételeket is közölt a reptéren várakozó gépről, amely mellett egy másik gép is volt, ugyancsak az Air Koryo észak-koreai légitársaságé. Emellett fontos megjegyezni, hogy Hszi Csin-ping elnök maga is Talienben tartózkodik, ahol részt vesz az első kínai repülőgép-hordozó próbaútja alkalmából rendezett keddi ünnepségen.

  • Már hivatalos
A Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint az észak-koreai vezető Kína északkeleti részén, Talien városában találkozott többek közt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A Hszinhua megfogalmazása szerint a két vezető „szívélyes és baráti légkörben, széles körűen és mélyen érintve beszélte meg országaik kapcsolatait és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákat.”

Kim Dzsong Un március végén járt először Kínában, és találkozott Hszi Csin-pinggel. Akkori háromnapos látogatását is titkolták, és csak a vizit utolsó napján erősítette meg a kínai állami média, hogy az észak-koreai vezető Pekingben járt.

A talieni biztonsági intézkedéseket és forgalomkorlátozást a kínai közösségi médiában is sokan megerősítették. A japán média híradásaiban felvételeket tett közzé a városon áthaladó, fekete limuzinokból álló konvojról. A kínai külügyi szóvivő mindazonáltal keddi sajtóértekezletén kérdésre sem volt hajlandó megerősíteni, hogy az észak-koreai vezető Talienben járt volna. Mint fogalmazott: nincsenek róla nyilvánosságra hozható információk. A japán kormány ugyanakkor közölte, hogy gyűjti az információkat Kim Dzsong Un állítólagos újabb kínai látogatásáról.

Azóta, hogy az amerikai elnök bejelentette tervezett találkozóját Kim Dzsong Unnal, Kína el akarja kerülni, hogy a Phenjant érintő nemzetközi diplomáciai törekvések mellékszereplőjévé váljon. Elemzők szerint Észak-Koreának viszont az a célja, hogy támogatót szerezzen magának az atom- és rakétaprogramjáról szóló tárgyalásokon, azaz erős kapcsolata Pekinggel vésztartalékként szolgáljon, ha kudarcba fulladnak az Egyesült Államokkal elkezdendő megbeszélések.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »