Még májusban összejöhet Trump és Kim Dzsong Un találkozója

Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírói kérdésre felelve.

A Fehér Ház közlése szerint a történelmi jelentőségű találkozóra Trump és Kim Dzsong Un között még májusban sor kerülhet, amennyiben a kommunista vezetés kész bizonyos engedményekre nukleáris programjával és az Egyesült Államokkal más vitás kérdésekkel összefüggésben.

Trump újságíróknak elmondta azt is, hogy sok minden történt az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is.

„Nagyon tartalmas megbeszéléseket folytatunk Észak-Koreával, és mostanra már sok minden történt a foglyokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon jó dolgok fognak történni” – hangsúlyozta.

A Reuters brit hírügynökség szerint az amerikai kormány olyan jelentéseket vizsgál, miszerint az utóbbi években Észak-Koreában letartóztatott és munkatáborban fogva tartott három amerikait nemrég egy phenjani hotelbe szállítottak. A hírügynökség értékelése szerint egyre növekvő várakozások vannak aziránt, hogy szabadon engedik őket a csúcstalálkozó előtt.

Trump az észak-koreai vezetővel a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver-mentesítéséről készül tárgyalni. Korábbi nyilatkozataiban az elnök május végi vagy június eleji találkozót emlegetett. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott, hogy az olyan harmadik államokkal szemben, mint Mongólia vagy Szingapúr, előnyben részesítené a két Korea közötti demarkációs vonalat a találkozó helyszíneként.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek