Dízelbotrány: vádat emeltek az egykori Volkswagen-vezér ellen

Amerikai szövetségi nyomozók bejelentették csütörtökön Detroitban, hogy egy nagyesküdtszék vádat emelt Martin Winterkorn, a Volkswagen volt vezetője ellen a német autógyár környezetvédelmi csalása ügyében. A vádemelés már márciusban megtörtént, de eddig titokban tartották, nyilvánosságra hozatalát a VW éves németországi igazgatósági ülésére időzítették.

Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) 2015 szeptemberében vádolta meg a céget azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amely érzékeli, ha mérik a motor károsanyag-kibocsátását. Így az autók a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálták. A csalást akkor már legalább hat éve folytatta a gyár az EPA szerint. Az ügy világszerte a vállalat mintegy 11 millió gépjárművét érintette, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Winterkorn a botrány kipattanása után nem sokkal lemondott. Tavaly januárban azt vallotta berlini parlamenti meghallgatásán, hogy sokáig nem tudott a csalásról, és ha tudott volna, akkor leállíttatta volna. A Volkswagen kezdetben azt állította, hogy a szoftverről csak alacsony szintű vezetők tudtak.

Ezzel szemben Jeff Sessions amerikai igazságügy-miniszter a vádakat idézve azt írta csütörtöki közleményében: a csaló szoftverről Winterkornt már 2014 májusában, majd 2015 júliusában tájékoztatták, és ő más magas rangú vezetőkkel közösen úgy döntött, hogy “folytatják a manipulációt és az amerikai hatóságok becsapását”.

Továbbra sem tisztázott azonban, hogy a vezetésből kik tudtak az ügyről Winterkornon kívül. Eddig összesen kilenc ember ellen indítottak eljárást az Egyesült Államokban, közülük ketten bűnösnek vallották magukat, és már börtönbüntetésre ítélték őket. Többen valószínűleg Németországban tartózkodnak, és kicsi a valószínűsége, hogy a német hatóságok kiadják őket az amerikai igazságszolgáltatásnak. Sessions hivatalának szóvivője Winterkornról is csak annyit mondott csütörtökön, hogy nincs amerikai őrizetben. A volt elnök-vezérigazgató feltehetőleg szintén Németországban tartózkodik. Winterkornt akár 25 évi börtönre és 275 ezer dollár pénzbüntetésre ítélhetik.

A VW dízelbotrányában azonban a német igazságszolgáltatás is nyomoz, és elképzelhető, hogy Németországban is eljárást indítanak több cégvezető ellen.

Maga a VW tavaly ismerte el a csalást, az igazságszolgáltatás akadályozását és a hamis tanúzást az amerikai igazságügy-minisztériummal kötött megállapodása keretében. A megállapodás szerint a cég 4,3 milliárd dollár kártérítést fizet, ezen felül 25 milliárd dollárt költ az Egyesült Államokban az autótulajdonosok, a környezetvédelmi hivatalok, a szövetségi államok és a kereskedők követeléseinek kielégítésére, valamint felajánlotta, hogy visszavásárol 500 ezer környezetszennyező autót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa/AP/AFP

Friss hírek

Albániában vett bankot az OTP

Az OTP Bank 55 millió euróért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát. Az Alpha Bank Albánia jelenleg Albánia nyolcadik legnagyobb bankja közel 5 százalékos eszközarányos piaci részesedéssel, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív.

Read More »

Síelő Mikulások lepték el Newry lejtőit

Több mint 230 síelő és snowboardozó Télapó siklott vasárnap a Maine állambeli Newry sípályáján, hogy pénzt gyűjtsön jótékony célra. Az évente megrendezett esemény tavaly a járvány miatt elmaradt, de idén a Mikulások ismét visszatértek, hogy elindítsák a síszezont.

Read More »

Leave a Reply