Németország óvatosan kezeli az iráni atomprogramról szóló izraeli információkat

Részletesen elemezni és értékelni kell Izrael információit az iráni atomprogramról – reagált a német kormány kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentésére, miszerint bizonyítható, hogy a teheráni vezetés nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott.

A német kormány egy szóvivője hírportálokon idézett állásfoglalásában kiemelte: a nemzetközi közösség már a kezdetektől kételkedett abban, hogy Irán kizárólag békés céllal indította nukleáris fejlesztési programját – éppen ezért kellett nemzetközi megállapodást kötni a programról. A 2015-ös egyezménnyel egy példátlanul mélyreható és erőteljes ellenőrzési rendszert hoztak létre, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) működtet.

Ez a független ellenőrző rendszer továbbra is elengedhetetlen az egyezmény végrehajtásához, az Iránra kivetett korlátozások betartatásához és annak biztosításához, hogy az iszlám köztársaság békés célokra használja a nukleáris energiát – húzta alá a szóvivő.

Benjamin Netanjahu hétfőn bejelentette, hogy Izrael birtokába jutott egy úgynevezett titkos iráni atomarchívum, amelynek alapján bizonyítható, hogy Teherán hazudott, mert az Amad elnevezésű nukleáris fejlesztési program projekt keretében nukleáris bombát próbált előállítani.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu az izraeli védelmi minisztériumban, Tel Avivban 2018. április 30-án, amint bemutatja, Irán hogyan használta atomprogramját nukleáris fegyverek fejlesztésére.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu az izraeli védelmi minisztériumban, Tel Avivban 2018. április 30-án, amint bemutatja, Irán hogyan használta atomprogramját nukleáris fegyverek fejlesztésére. Forrás: epa

  • Az atomalku dióhéjban
A több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén végül 2015-ben megkötött megállapodás célja annak szavatolása volt, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra.

Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség megkezdte az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciók fokozatos feloldását, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.

Donald Trump amerikai elnök 2017-es hivatalba lépése óta számos alkalommal bírálta az egyezményt, és május 12-én dönt arról, hogy felmondja-e országa nevében. Egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy új megállapodásról, amely felváltaná a 2015-ös egyezményt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »