Egy helyben toporog a brit gazdaság

Meredeken lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint a váratlanul rossz növekedési adat nyomán nagy valószínűséggel legalább a nyár végéig lekerült a napirendről a Bank of England következő kamatemelése, amelyet az elemzői közösség és a piaci szereplők zöme eddig májusra várt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben mindössze 0,1 százalékkal bővült 2018 első három hónapjában. A tavalyi negyedik negyedévben 0,4 százalékos GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában. A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva 1,2 százalékkal nőtt a brit gazdaság kibocsátási értéke 2018 azonos időszakában.

Az ONS hangsúlyozza pénteki ismertetésében, hogy 2012 negyedik negyedéve – az abban az évben rendezett londoni nyári olimpiai játékok felfutása utáni korrekció – óta nem volt olyan lassú a brit gazdaság növekedése, mint az idei év elején.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint az első negyedévi növekedés fő hajtóereje a szolgáltatási szektor volt, amelynek teljesítménye negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal nőtt, és ez 0,21 százalékpontot adott hozzá a hazai össztermék bővülési üteméhez. Ezt azonban teljesen semlegesítette az építőipar teljesítményének szinte összeomlásszerű, 3,3 százalékos negyedéves zuhanása. Ez – jóllehet az építési szektor súlya mindössze 6 százalék a brit GDP-kosáron belül, szemben a szolgáltatási ágazat csaknem 80 százalékos részesedésével – éppen 0,21 százalékpontot vett el a gazdaság egészének negyedéves növekedési üteméből, ugyanannyit, amennyit a szolgáltatások hozzáadtak.

Az ONS szerint a szélsőségesen hideg, havas februári és márciusi brit időjárás gyakorolt valamelyes hatást az építőipar és a kiskereskedelem első negyedévi teljesítményére, e visszahúzó hatás azonban általánosságban enyhe, a gazdaság más szektoraiban pedig igen csekély volt.

Kapcsolódó cikkünk: Gyenge a beruházási aktivitás a brit gazdaságban

Paul Hollingsworth, az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó vezető közgazdásza az első negyedévi előzetes növekedési becslés pénteki ismertetése utáni gyorselemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy valószínűleg most vált semmivé a brit jegybank eddig széles körben májusra várt következő kamatemelésének esélye.

Hollingsworth szerint a brit gazdaság növekedésének jelentős lassulása jó eséllyel átmeneti jelenség, de most már valószínűtlen, hogy a Bank of England monetáris tanácsának a két hét múlva esedékes májusi kamatdöntő ülés időpontjában lesz a kamatemeléshez is elegendő bizodalma abban, hogy a brit gazdaságban nem mutatkozik-e valamilyen alapvető gyengeség.

A Capital Economics vezető londoni elemzője közölte: a cég mindezek alapján most már azzal számol, hogy a brit jegybank nem májusban, hanem augusztusban emeli ismét alapkamatát.

A Bank of England tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra. A 2016 augusztusában végrehajtott legutóbbi kamatcsökkentés és a tavaly novemberi kamatemelés között érvényben tartott 0,25 százalékos alapkamat az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordja volt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »