Békét köt Észak- és Dél-Korea

A Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozat tanúsága szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezettségét fejezte ki pénteken nukleáris programjának felszámolása és a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett.

Kim és Mun Dzse In dél-koreai elnök hangsúlyozták, hogy Észak-Korea legújabb lépései “nagyon jelentősek és fontosak” a nukleáris leszerelési erőfeszítések szempontjából. A felek megegyeztek abban, hogy mindketten teljesítik az atommentesítés érdekében elvégzendő feladatok rájuk eső részét.

A Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozatában Kim és Mun megfogadta, hogy együttes erőfeszítéssel idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút. Szöul és Phenjan ennek érdekében három-, illetve négyoldalú tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államok, valamint Kína részvételével. A koreai háború fegyverszünettel zárult, a felek békeszerződést nem kötöttek.

“A két vezető ünnepélyesen kijelentette 80 milliós nemzetünk és a világ előtt, hogy nem lesz többé háború a Koreai-félszigeten, és beköszöntött a béke új korszaka” – áll a zárónyilatkozatban.

A felek ígéretet tettek arra, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ennek szellemében a határra telepített hangosbemondók propagandaadását, valamint a röplapok terjesztését is megszüntetik. A demilitarizált övezetet “békezónává” alakítják, és csökkentik fegyverarzenáljukat. A szomszédos országok egyúttal lépéseket tesznek annak érdekében, hogy felszámolják a viszonylag gyakori összetűzéseket nyugati, sárga-tengeri határukon. Ezt a vízterületet a béke tengerének nyilvánítják, amelyet mindkét Korea halászai szabadon használhatnak.

A két Korea ígéretet tett a rendszeres katonai egyeztetésekre. Az első ilyen találkozóra májusban kerül sor a feszültség további csökkentése érdekében. Kim és Mun továbbá megállapodott abban, hogy szorosabbra fűzik országaik diplomáciai kapcsolatait.

Panmindzson, 2018. április 27. Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ (b) és Mun Dzse In dél-koreai elnök sajtótájékoztatót tart a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben a déli oldalon levõ Béke Házában folytatott tárgyalásukat követõen 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve elõször lép észak-koreai vezetõ dél-koreai területre. (MTI/EPA pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

Panmindzson, 2018. április 27.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Mun Dzse In dél-koreai elnök sajtótájékoztatót tart a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben a déli oldalon levő Béke Házában folytatott tárgyalásukat követően 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve először lépett észak-koreai vezető dél-koreai területre. (MTI/EPA pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

A civil szektorbeli együttműködések megkönnyítése érdekében a felek állandó közös összekötő irodát hoznak létre a határ észak-koreai oldalán fekvő Keszongban – áll a Panmindzsoni Nyilatkozatnak elnevezett dokumentumban. A két Korea jelenleg külön-külön összekötő irodát működtet a saját területén, s ezek tisztségviselői telefonon és faxon kommunikálnak.

Szöul és Phenjan megegyezett pénteken arról is, hogy az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából kezdeményezik a koreai háború miatt szétszakadt családok alkalmi találkozókon való “újraegyesítését”.

A két Korea ezen kívül úgy döntött, hogy a határon átívelő vasút- és közútvonalakat építenek, illetve felújítják a már meglévő infrastruktúrát.

A felek hitet tettek a folyamatos kommunikáció és a bizalom megszilárdításának szükségessége mellett. Elképzelésük szerint ez rendszeres csúcstalálkozók és közvetlen telefonbeszélgetések segítségével történne. Mun beleegyezett, hogy ősszel újabb csúcstalálkozón vesz részt Kim Dzsong Unnal, ezúttal Phenjanban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A nemzetközi közösség örül, ugyanakkor kicsit szkeptikus

Elsőként Oroszország és Japán üdvözölte a találkozó eredményeit. Moszkva “nagyon pozitív fejleményként értékelte” az összejövetelt, és jelezte: örömmel fogadja a további lépéseket. Abe Sindzó japán miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozott, hozzátéve, hogy az ígéretek megvalósulása érdekében konkrét lépéseket vár Phenjantól.

Abe tudatta, hogy Japán szoros kapcsolatban marad az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával Észak-Koreát illetően, és hozzátette, hogy országa “egyáltalán nem” marad ki a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítési folyamatából.

Kína történelmiként értékelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök találkozóját, s külügyminisztériumi szóvivőjén keresztül közölte, hogy nagyra értékeli a két Korea vezetőinek politikai döntését és bátorságát. Peking reményének adott hangot, hogy a két Korea csúcstalálkozója új korszakot nyit meg a félsziget hosszú távú stabilitása felé.

Donald Trump amerikai elnök is örvendetesnek mondta a találkozó eredményét, de hozzátette, hogy annak jelentőségét majd az idő ítéli meg. Így fogalmazott Twitter-üzenetében: “Rakétakísérletekkel és kísérleti atomrobbantásokkal terhes, dühös év után történelmi találkozó jött létre Észak- és Dél-Korea között. Jó dolgok történnek, de csak az idő tud majd ítéletet mondani.”

Forrás: MTI/dpa/Reuters/AP/Yonhap/Kyodo/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás