A lengyel szenátus is meghajolt Brüsszel akarata előtt

Hétfő este a lengyel szenátus is megszavazta az Európai Bizottság  által vitatott bírósági törvények egyes módosításait. A brüsszeli ajánlásokat figyelembe vevő jogszabályok most már csak az államfő aláírására várnak.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szenátorai is a módosítások mellett szavaztak. Az ellenzéki Polgári Platform (PO) ellenezte őket, előterjesztve saját, végül leszavazott módosításait.

Az elfogadott módosítások a bíróságok szervezetéről, az országos igazságügyi tanácsról, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvényre vonatkoznak, továbbá változnak az alkotmánybíróságról szóló törvény végrehajtási előírásai is.

Korlátozzák többek között az igazságügyi miniszter szerepét a bírósági elnökök leváltásában. Emellett az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások.

Az alkotmánybíróságra vonatkozó módosítás lehetővé teszi, hogy közzétegyék a lengyel jogi közlönyben azt a három alkotmánybírósági döntést, amelyeket a korábbi, jórészt az előző kormány idején kialakult összetételű testület hozott. A kihirdetéskor megjegyzik, hogy a döntések törvénysértő módon születtek, és már nem hatályos jogszabályokra vonatkoznak. A három említett döntés kihirdetése szintén az Európai Bizottság ajánlásai között szerepelt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő este a 7. cikk szerinti eljárás, valamint a szenátus által jóváhagyott módosítások kapcsán a Polsat News lengyel kereskedelmi televízióban jónak minősítette a Brüsszellel folytatott párbeszéd légkörét.

Elmondta, hogy Lengyelország nem térhet le a bírósági reform útjáról, viszont a maga részéről már kezdeményezett benne „néhány változást”.

„Néhány újabbat valószínűleg bevezetünk” – mondta, hozzáfűzve, hogy ez a parlament szuverén hatásköre.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »