Babis meghajol a cseh elnök akarata előtt

Andrej Babis, az ANO elnöke elfogadja, ha Milos Zeman köztársasági elnök a mozgalom egy másik képviselőjét bízza meg az új kormány megalakításával. Az ügyvezető cseh kormányfő erről abban az interjúban beszélt, amely hétfőn jelent meg a Lidové Noviny című cseh napilapban.

Megjegyezte azonban, hogy nem vár ilyen lépést az államfőtől. Andrej Babis és Milos Zeman kedden találkoznak. “Ha azt mondja nekem, hogy Richard Brabecet akarja megbízni, akkor elfogadom” – nyilatkozott Babis, akinek eddigi kormányalakítási tárgyalásai nem vezettek sikerre. Az ANO esetleges partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt a hét végén beszüntette tárgyalásait a mozgalommal az új kormánykoalícióról. Richard Brabec jelenleg az ügyvezető kormány alelnöke.

“A köztársasági elnök tartja a szavát. Azt ígérte, június végéig van időm” – jegyezte meg Babis az államfő várható álláspontjával kapcsolatban. Andrej Babis szerint az ügyben nagyon fontos lesz a mozgalom képviselőházi frakciójának az álláspontja is. A frakció szintén kedden ül össze. Eddig határozottan kiállt amellett, hogy az ANO egyetlen kormányfőjelöltje Andrej Babis.

Mivel az első Babis-kabinet januárban nem kapott bizalmat, most az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek és bíz meg a kormányalakítással. Babis jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól.

A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben. Andrej Babissal a többi parlamenti párt elsősorban azért nem akar együttműködni, mert büntetőeljárás folyik ellene az uniós támogatásokkal folytatott visszaélés gyanúja miatt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás