Sikertelenül zárultak a cseh koalíciós tárgyalások

Beszüntette tárgyalásait az új cseh kormánykoalíció kialakításáról az ANO mozgalommal a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), mely csak akkor lett volna hajlandó kormánykoalícióra lépni, ha Andrej Babis, a mozgalom elnöke, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, nem lett volna a kormány tagja.

„A párt elnöksége megerősítette javaslatunkat a tárgyalások beszüntetéséről” – mondta Jirí Zimola, a CSSD első alelnöke újságíróknak a pénteki elnökségi ülés után. Tájékoztatása szerint a CSSD elnöksége egyhangú döntést hozott, de a végső szót az ügyben a párt szombati rendkívüli kongresszusa mondja ki.

„Az ANO elutasította az emberek és az ország érdekében dolgozó stabil kormány létrehozásának útját” – fejtette ki Zimola, aki Jan Hamácek pártelnökkel együtt tárgyalt az ANO mozgalom vezetőivel. Úgy vélte: most Andrej Babison, az ANO elnökén, ügyvezető kormányfőn van a sor, hogy megoldást találjon egy stabil kormány létrehozására.

„Azt mondtam, hogy kiegyensúlyozott koalíciós együttműködésre van szükség az ANO-val, a CSSD nem lehet csak a mozgalom valamiféle függeléke. Andrej Babis ezt eddig nyilvánvalóan nem értette meg, de talán a következő napokban, hetekben megérti” – magyarázta a CSSD döntésének hátterét a párt első alelnöke. Zimola szerint ha az ANO módosítaná álláspontját, és mégis hajlandó lenne elfogadni a CSSD javaslatait a kormány személyi összetételére, akkor még lehetséges lenne a tárgyalások felújítása.

A CSSD akkor lett volna hajlandó kormánykoalícióra lépni az ANO-val, ha Andrej Babis, a mozgalom elnöke, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, nem lett volna a kormány tagja. Cserébe kimaradt volna a kormányból Jan Hamácek, a CSSD elnöke is. A másik javaslat az volt, hogy ha Andrej Babis mégis kormányfő lenne, akkor az ANO engedje át a szociáldemokratáknak a belügyminisztérium irányítását. Mindkét javaslat elutasításra talált.

Milos Zeman államfő szóvivője útján közölte: először találkozni kíván Babissal, s csak azután nyilatkozik, illetve dönt a további lépésekről. Miután az első Babis-kabinet januárban nem kapott bizalmat, az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek, és bíz meg a kormányalakítással. Babis jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól. A prágai sajtó szerint amennyiben az ANO és a CSSD kormányalakítási tárgyalásai valóban kudarcot vallanak, nem kizárt, hogy előrehozott választásra kerülhet sor Csehországban.

A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte meg, a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben.

Az új kormányalakítási elképzelés most az volt, hogy az ANO koalícióra lépne a 15 mandátummal rendelkező szociáldemokratákkal. A kormánykoalíció úgy kaphatna bizalmat a parlamentben, hogy azt a szavazáskor a kommunisták kívülről megtámogatnák, azaz képviselőik elhagynák az üléstermet. Ilyen esetben a 93 kormánykoalíciós képviselő már parlamenti többséget jelentene.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »