Ausztria közvetítőnek jelentkezett az orosz-brit viszály kapcsán

Oroszország kész lenne elfogadni Ausztria közvetítését a Nagy-Britanniával kialakult viszályában – jelezte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában.

Peszkov Karin Kneissl osztrák külügyminiszter közvetítési ajánlatára reagált. Az EU-tag, semleges Ausztria a Szkripal-üggyel kapcsolatban eddig egyetlen diplomatát sem utasított ki.

“A Nagy-Britanniával kialakult helyzetben szükség van minden szerepvállalásra, minden hangra, amely a brit partnereinket a józan ész irányába mozdítaná el ebben a kérdésben” – mondta az orosz elnöki szóvivő.

Peszkov megerősítette Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter bejelentését, miszerint folytatódik Emmanuel Macron francia elnök májusra tervezett moszkvai látogatásának előkészítése. Rámutatott, hogy a francia vezetés a nézeteltérések ellenére nem zárkózik el a párbeszédtől.

A szóvivő “meglehetősen kiszámíthatatlannak” minősítette az Oroszországgal szembeni brit lépéseket, ezért London leendő intézkedéseivel kapcsolatban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Peszkov újságírói kérésre a The Guardian című brit napilap értesülését kommentálta, miszerint Theresa May brit miniszterelnök azt mérlegeli, hogy betiltsa az orosz adósságpapírok forgalmazását a londoni tőzsdén.

A szóvivő egyúttal úgy vélekedett, hogy ártana az Egyesült Államok imázsának, ha befagyasztaná Oroszország kintlévőségeit. Ennek lehetőségét Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet nem zárta ki az RBK orosz tévécsatornának nyilatkozva.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripal március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték.

London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszonvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Később egy sor EU– és NATO-tagállam, valamint más országok is orosz diplomatákat utasítottak ki. A nyugati országok jelentős részben felsorakoztak Nagy-Britannia mögött, megtorlásul az idegméreggel elkövetett angliai merénylet miatt. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, ugyanakkor kézzel fogható bizonyítékokat követel.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EP-választást is megpróbálták befolyásolni az oroszok

Az európai parlamenti választások nem voltak mentesek a félrevezető információktól, főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők megpróbálták befolyásolni a szavazókat és a választások eredményét - közölte az Európai Bizottság a dezinformáció elleni küzdelem terén elért eredményekről pénteken kiadott jelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás