A NATO is szűkíti az orosz diplomaták körét

A NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig az eddigi harminc helyett húsz főben maximálták – jelentette be kedd délután Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Stoltenberg arról számolt be, hogy a moszkvai vezetésnek tulajdonított merénylet miatt emellett elutasították három orosz diplomata függőben lévő akkreditációját.

„Ez világos üzenetet küld Oroszországnak, hogy elfogadhatatlan és veszélyes magatartásának ára és következménye van” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a NATO-tagok egységesen támogatták a mostani döntést. Mint mondta, a lépés arányos, jogszerű és tükrözi a szövetségesek súlyos biztonsági aggályait.

Szkripal és lánya március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. Moszkva ezt visszautasította, az ügy pedig egyre inkább elmérgesedett, a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát.

A főtitkár kiemelte, a szövetség fennállása óta ez volt az első eset, hogy idegmérget vetettek be valamely NATO-tagállam területén, és mélységes aggodalmát fejezte ki a Szkripal-ügy miatt, amelyre válaszul elmondása szerint a katonai szervezet több mint huszonöt tagja és partnere legalább 140 orosz diplomatát utasított ki. Stoltenberg ugyanakkor aláhúzta: a döntés nem változtat a NATO Oroszország-politikáján, továbbra is nyitottak a párbeszédre, a NATO-Oroszország Tanács következő ülésének előkészítésére is.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatót tart a világszervezet brüsszeli székházában 2018. március 27-én, ahol bejelentette, hogy a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig húsz főben maximálták. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatót tart a világszervezet brüsszeli székházában 2018. március 27-én, ahol bejelentette, hogy a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig húsz főben maximálták. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Számos európai kormány, az Egyesült Államok, illetve Kanada is bejelentette hétfőn, hogy orosz diplomatákat utasítanak ki megtorlásul a Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya ellen idegméreggel elkövetett angliai merényletre. A nyugati államok jelentős részben felsorakoztak Nagy-Britannia mögött.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »